Egyetlen százmilliós leütés sem született – fanyaloghatott az elmúlt években rekordokhoz szokott nagy érdemű az őszi aukciós szezonban. Vigaszul azonban érdemes hozzáfűzni, hogy a nagyja még hátravan, hiszen hagyományosan a karácsony előtti rendezvényekre dobnak be apait-anyait az árverezőházak. A kialakult árszínvonal egy egészséges fejlődés eredménye: immár nem az eufória, hanem a műalkotások valódi értéke irányítja a folyamatokat.
Való igaz, hogy kevesebb kiemelkedő mestermű kerül elő a padlásokról, akik pedig az elmúlt időszakban ilyenekhez hozzájutottak, nem rövid távra szánták a befektetést. Ugyanakkor a kínálat kiszélesedett, homogénebb lett. Külföldről is egyre több jó minőségű tárgy, kép jön vissza Magyarországra, ezek többsége hazai művész alkotása. Magyar műremekek is egyre nagyobb sikerrel fordulnak meg külföldi rendezvényeken (a közelmúltban egy Munkácsy tűnt fel a Sotheby’s árverésén, Rippl-Rónai Kalitkás nő című képe pedig egy chicagói aukción forgott), ily módon is építve a magyar művészet jó hírnevét, egyúttal természetesen erősítve a piaci értékét is.
 |
|
Pergő őszi árverések
Ha újabb rekord nem is született, élénk aukciók zajlottak le az elmúlt hetekben. A Kieselbach Galéria rendezvényének mérlege 538 millió forintot meghaladó összleütési ár volt, gyakorlatilag minden elkelt a felkínált kollekcióból. A rekord Aba-Novák Vilmos életművének legnagyobb méretű cirkuszképéhez fűződött: a Vurstli új tulajdonosának a 36 millió forintos leütést követően, a jutalékokat is felszámolva, több mint 43 milliót kell fizetnie. Két képet ütöttek le 20 millió forint felett: Vaszary János Kalapos fiatal nő a Riviérán című képénél 25 millió forint volt az utolsó licit, Farkas István Babonás délután című 1930-as műve 22 millió forintos kalapácsárat ért el. Szőnyi István most védetté nyilvánított Beszélgetők című, nagyméretű, múzeumi rangú festménye 17 millióért kelt el, Gulácsy Lajos zseniális krétarajzáért (Fiatal lány, 1910 körül) 16 millió forintig licitáltak. Hasonló volt a „záróár” Munkácsy Mihály A bogrács című korai műve esetében.
A Mű-Terem Galéria aukcióján is csak elvétve kellett érdeklődő hiányában a paraván mögé visszaküldeni a felkínált portékát. Egy Zsolnay falitál-pár, fantasztikus színekben játszó porcelán-fajansz, kidomborodó kontúrvonalakkal 7 millió forinton kelt el, ami rekord a Zsolnay esetében. Nagy várakozás előzte meg Ferenczy Károly Nyári est című vásznát, amelynek leütési ára 80 millió forint lett. Ezzel az öröklista hatodik helyére lett jó a mű. Számos kortárs alkotás is sikerrel szerepelt az aukción Eisenberger Jenő gyűjteményéből, s feltétlenül említésre méltó egy Tihanyi-kompozíció 19 milliós, valamint egy Lotz-akt 13 milliós leütési ára. |
|
|
|
|
SZÍVFÁJDALMAK. Az országból ki-be vezető ösvény átjárhatóságán azért lenne mit javítani – állítják az érintettek. Például azon, hogy jelenleg engedélyhez kötött (értékhatártól függetlenül) minden 50 évnél régebbi műtárgy határon túlra szállítása. Ez azt jelenti, hogy a vámhatóság meghurcolhat bárkit, akinek a csomagjában ellenőrzéskor felfedeznek például egy, a nagymama stafírungjából származó ezüst kiskanalat. A Magyar Műtárgy és Régiségkereskedők Országos Szövetsége több alkalommal kezdeményezte ezen előírások felülvizsgálatát, EU-konform átalakítását, de mint Nagyházi Csaba elnök a Figyelőnek elmondta, érdemi választ nem kaptak az illetékesektől. Az EU hasonló előírása szerint az uniós határokon kívülre történő szállítás esetén az engedélykötelesség értékhatára 150 ezer euró, ami Nagyházi szerint összhangban van a piaci árakkal. A másik szívfájdalmat a követői díj és járulék okozza a szakmának. Ennek a szerzői jogi hivatkozással beszedett, felhasználását tekintve eléggé követhetetlen kötelezettségnek a mértéke köszönő viszonyban sincs az európai szabályozással. A szakma csak reménykedik, hogy az eladott értékek után fizetendő 5 százalékos díjat a közeljövőben 4,0-4,5 százalékra mérséklik. Ez egyébként még mindig jóval magasabb, mint más országokban, nem beszélve arról, hogy nálunk a régi mesterek műveinek eladását is terheli e kötelezettség.
Az uniós szabályozásból csak a számunkra kedvezőtleneket vesszük át – keseregnek az érintettek, szembesülve a ténnyel, miszerint múlt év májusa óta, az EU-szabályoknak megfelelően, megszűnt a műtárgyak általános áfamentes behozatala, már csak az unió határain belül érvényes a mentesség. „Számtalan értékes tárgy került be az ezt megelőző időszakban, gazdagítva a honi piacot, ám most a közösségen kívüli országokból idevezető út bezárult” – mondja Kieselbach Tamás. Különösen fájdalmas lehet ez a már említett, Amerikában néhány hete 520 ezer dollárért (122 millió forint) gazdát cserélt Rippl-Rónai-alkotás kapcsán, mely az idei év egyik kimagasló eredménye. A galériatulajdonos által aktívan menedzselt Kalitkás nő című vászon ugyanis – a vevő szándéka ellenére, a korábbi hírekkel szemben – vélhetően mégsem kerül majd hazai gyűjteménybe, mert az új tulajdonos nem tudja és nem is akarja vállalni a fizetendő 25 százalékos, mintegy 30 millió forintra rúgó áfa megfizetését.
IGAZI TIZIANO
. Kieselbach aggodalmakat fogalmazott meg a védettség ügyében is; attól tart, hogy a külföldről visszakerülő alkotásokat átgondolatlanul vonják levédési eljárás alá. „Ahelyett, hogy vonzanánk, elriasztjuk azokat, akik külföldön felhajtott értékeket itthon akarnak értékesíteni” – mondja a szakember. A levédéssel ugyanis egy magas eszmei értéket képviselő tárgy a piacon, lévén külföldön nem forgalomképes, egy csapásra leértékelődik.
A nehézségek ellenére azért nem maradt nagy dobás nélkül az idén a hazai piac. Maradva Nagyháziéknál, az árrekorderré vált Tiziano nagyon visszafogottan a „tulajdonított” jelzővel került a galéria májusi árverési katalógusába 65 milliós kikiáltási árral. Az idáig vezető út sem mindennapi. Egy pécsi család házának falán lógott azt megelőzően a vászon, a tulajdonosok pedig csak abban voltak biztosak, hogy képük egy velencei festő műve, amely mellesleg 1960-óta védett. Volt, aki 2,5 millióra taksálta értékét, mások kicsit többre. Tátrai Vilmos művészettörténész viszont már az árverés előtt megkockáztatta a kijelentést, miszerint feltételezhető Tiziano sajátkezűsége. A műnél a kalapács végül is 140 millió forintnál csapott le. Azóta minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a jelenleg restaurálás alatt álló kép alkotója valóban Tiziano, a mű eredeti megrendelője pedig a mantovai D’Este család volt.
