Gazdaság

Hófüggő a téligumi-vásárlás

A magyar autósok többsége csak az első hó lehullta után vált téli gumira, bár ekkor az őszi kedvezményekből már nem részesülhet. A gumik gyártása ugyan egyre többe kerül, az éles piaci verseny miatt a nagyközönség alacsonyabb árakkal találkozhat. A biztosítóknak mindegy, milyen gumit használt a balesetet szenvedő autó.

A korábbi évek átlagosan 10 százalékot meghaladó piacbővülése után a Michelin becslése szerint ebben az évben jelentősen mérséklődik a magyarországi téliabroncs-piac növekedési üteme. A téli időjárás függvényében ez a változás akár stagnálássá is válhat, de az újautó értékesítés visszaesésének is kétségkívül negatív hatása lesz a piacra – mondta el lapunknak Magyar Zoltán, a Michelin kommunikációs igazgatója.

A Michelin felmérése szerint itthon minden második megvásárolt autógumi téli; az eladott abroncsok között a prémiummárkák részaránya bővül. 


A magánvásárlók az utolsó pillanatig várnak


A vásárlói szokásokról elmondható, hogy az üzleti felhasználók már októberben, november elején gondoskodnak a biztonságos téli üzemelés feltételeiről, míg a magánvásárlók jelentős része csak az első hó leesésekor siet az abroncsszervizbe. Ekkor már csak hosszú sorbanállás árán és a jóidőben még nyújtott kedvezmények nélkül kénytelen beszerezni téli abroncsát – mondta Magyar.

E tapasztalatot a Bridgestone-nál is megerősítették. A fogyasztói szokásokkal kapcsolatban Buckó Gergely, a Bridgestone értékesítési vezetője Europool eladási adatokra hivatkozva megjegyezte, hogy tavaly történt meg először, hogy több téli gumi kelt el, mint nyári. Magyarországon azonban sajnos még mindig nem éri el a 40 százalékot a téli abroncsot használók száma, bár ez az arány folyamatosan javul – tette hozzá Buczkó.

Ezzel szemben a Goodyear tapasztalatai szerint javult a helyzet: az utóbbi évek folyamatos sulykolása következtében az autótulajdonosok egyre nagyobb számban veszik komolyan a téli gumik használatát és nem várnak az utolsó pillanatig, míg leesik az első hó – mondta a FigyelőNetnek Kovács László, a Goodyear kereskedelmi igazgatója. A fogyasztói szokásokra azonban az egyre nagyobb polarizálódás is jellemző a növekvő kínálat mellett – jegyezte meg Kovács.

Erős versenyhelyzet

A Michelin szerint a magyar piacon jelen levő, ötvenet is meghaladó márkaszám igen erős versenyhelyzetet teremt Magyarországon is, ami a mégoly indokolt áremelést is csak egyes szegmensekben teszi lehetővé. “Összességében az abroncspiacon inkább árstagnálásra számítunk” – mondta Magyar.


A kiskereskedelmi piac jellegzetessége az őszi idoszakban adott jelentős árengedmény fokozatos csökkenése a zord időjárás közeledtével – jegyezte meg a Michelin kommunikációs igazgatója. A Michelinnél úgy látják, hogy az élőmunka és a szakmunka felértékelődésével párhuzamosan a termékhez adott szolgáltatás az a terület, ahol a (kis)kereskedők többlet árbevételt tudnak majd realizálni.

Ezzel szemben a Goodyear kereskedelmi igazgatója szerint nagy ármozgásokra ugyan nem lehet számítani, de magasabb árra igen. Mivel az olaj ára mostanában drágult és a gumiabroncs „olajérzékeny” termék, az árban ez 3-5 százalékos emelkedésben mutatkozhat meg. Ugyanakkor az is valószínűsíthető, hogy az idei szezonban a vásárlók kedvezőbb árral találkozhatnak majd, az árnövekedés inkább a kereskedelmi beszerzési árakban jelentkezik.

A Bridgestone szintén nyomott árakkal számol a kiskereskedelemben: az árak akár 20 százalékkal is alacsonyabbak lehetnek – vélekedett Buczkó Gergely, a gyártó értékesítési vezetője.

Biztosítóknál nem elvárás

Bár a téli gumik használata télen javasolt, hiszen sokkal nagyobb biztonságot jelent mind az autóvezetőnek, mind pedig egyéb, közlekedésben résztvevőnek, a biztosítótársaságok mégsem regisztrálják az időjárásnak nem megfelelő abroncshasználat miatt bekövetkezett baleseteket. Mint azt az FN kérdésére Sipos József, az Allianz Hungária kommunikációs igazgatója elmondta, a biztosító társaságok a kárstatisztikákban csak azokat az adatokat nézik – például kor, nem, autótípus, település – melyek alapján később összeállíthatják a tarifatáblázatukat.


A téli gumik használatával kapcsolatban megjegyezte, hogy vannak olyan európai országok, ahol a biztosítótársaságok nem is vállalják a kockázatot, ha az ügyfél nem az évszaknak megfelelő gumiabroncsot használ, de Magyarországon ez nem elvárás. Itthon a biztonságos vezetés „díjazása” inkább az alkalmazott bónuszrendszerbe épül be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik