Gazdaság

Magyarországon marad a távirat

Bár a ’90-es évek évi 8 milliós forgalma után mostanra évi 400 ezerre csökkent a magyarországi táviratok száma, egyelőre nem tervezi a Magyar Posta e szolgáltatás megszűntetését.

Tomecskó Tamás, a posta szóvivője lapunknak elmondta, hogy az elektronikus kommunikáció a világon mindenütt forradalmi változást hozott a postai szolgáltatásokban. Ennek az egyik legnagyobb vesztese a távirat, amelynek száma drasztikusan lecsökkent az e-mail és az sms elterjedésével. A telefon, a rádió és a telex elterjedése néhány évtizede már némileg csökkentette a táviratküldés népszerűségét, de az aztán ismét növekedett. A mai kommunikációs technikák, úgy tűnik végképp „kiütik” a táviratot.

Tavaly éves szinten 400 ezer táviratot adtak fel Magyarországon – ebből 120 ezer üdvözlő-táviratot –, de ez az egy évtizeddel korábbi 8 millióhoz képest elenyésző nagyságrend.

Tomecskó Tamás elmondta, hogy folyamatosan figyelik, mely postai alapszolgáltatások szorulnak háttérbe, és ezeket milyen új szolgáltatásokkal tudják pótolni. A csökkenő forgalmú területek helyett újakra kell koncentrálniuk. Ilyen új területként említette a banki szolgáltatások bevezetését a postahivatalokban.

Több országban már megszüntették, vagy kis magáncégeknek adták át a távirat-szolgáltatás üzletágat. Ausztriában jövőre teljesen megszűnik a távirat, Nagy-Britanniában és Ausztráliában magáncégek vették át.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik