Gazdaság

Milliárdokat költenek a munkanélküliekre Borsodban

Augusztus végéig 24 ezer Borsod-Abaúj-Zemplén megyei munkanélküli részesült támogatásban, illetve létesített átmeneti vagy végleges munkahelyet a munkaügyi központ segítségével - közölte az MTI-vel a központ igazgatója szombaton.

Szabó József elmondta: a megyei munkaügyi tanács megtárgyalta és elfogadta az idei decentralizált foglalkoztatási alaprész első háromnegyedévi lekötöttségéről és felhasználásáról készített tájékoztatót.

Az idén foglalkoztatási célokra 5,34 milliárd forintot fordíthat Borsod-Abaúj-Zemplén megye, az összeg csaknem 90 százalékát, 4,771 milliárd forintot már lekötöttek, ebből 3,3 milliárd forintot már ki is fizettek a pályázatokon nyertes munkaadóknak – tette hozzá.

Elmondta: a munkaerőpiacról tartósan kiszoruló munkanélküliek átmeneti, közhasznú foglalkoztatásának támogatásra 2,313 milliárd forintot ítéltek oda, a pályakezdők munkatapasztalat-szerzési támogatására 816 milliót, a tartós és megváltozott munkaképességű munkanélküliek foglalkoztatás bővítését szolgáló bértámogatásra pedig 689 millió forintot szavazott meg a munkaügyi tanács, míg képzés, átképzés támogatására 630 milliót.

Szabó József elmondta: közbeszerzési eljárást követően 18 képző intézménnyel kötött szerződést a munkaügyi központ, amely az év utolsó negyedévében 41 program indításával mintegy 700 munkanélküli képzését tervezi.

A munkaügyi központ igazgatója szólt arról is, hogy a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium 2005. évben egy új központi munkaerő-piaci programot dolgozott ki.

Az 50 éven felüli munkanélküliek elhelyezkedésének elősegítése című projektre a megye szeptember végéig 368 millió forintot fordított, ennek köszönhetően csaknem másfélezer idősebb munkanélküli jutott ismét álláshoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik