A nemzetközi szervezet becslése szerint az elkövetkező másfél hónapban 3,25 százalékos gazdasági növekedés elé néz a világ legnagyobb gazdasága. Az amerikai gazdaság lendületét továbbra is a belső kereslet adja.
Ugyanakkor az OECD jelentős problémákra is felhívja a figyelmet. Ezek közül kiemeli a magas inflációt, a lakásárak csökkenését, valamint a költségvetés és a külkereskedelmi egyenleg romlását.
A jelentés annak ellenére reménykedik jelentős bővülésben, hogy felhívja a figyelmet az olaj árában az elmúlt hónapokban bekövetkezett árszínvonal emelkedésben rejlő veszélyekre, és kiemelt helyen kezeli a hurrikánok hatását a gazdaságra. A jelentés hangsúlyozza, hogy hosszú távon is jók az amerikai gazdaság kilátásai.
