A pénzügyi év első negyedévében a 3,14 milliárdos profitja volt a Microsoftnak a tavalyi 2,53 milliárd után – írja a BBC. Ebben az időszakban 9,74 milliárdos bevétele volt a cégnek, ami ugyan magasabb a tavalyi adatnál, ám az elemzők ennél többre számítottak. A különbséget az adhatja, hogy az Xbox játékkonzol eladásai a tervezettnél gyengébben alakultak. Ráadásul a cég lefelé módosította a jelenlegi negyedévre vonatkozó előrejelzését. A New York-i tőzsdén ennek hatására nyitáskor 2 százalékot estek a Microsoft papírok.
A cég bejelentette, hogy fel akarja gyorsítani a részvény visszavásárlási programját, amelyet 2006 decemberére le is akarnak zárni. Chris Liddell a Microsoft pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a 19 milliárd dolláros tervet kétszer olyan gyorsan be fogják fejezni, mint azt eredetileg tervezték. Optimisták vagyunk a cég jövőjét illetően – tette hozzá Liddell.
A cég komoly reményeket fűz játékkonzoljának legújabb generációjához (Xbox 360), amelyet várhatóan november 22-én mutatják be. Nem lesz könnyű dolga a Microsoftnak, hiszen a rivális Sony Playstation-éből ez idáig rendre többet adtak el mint az Xbox-ból.
