A péntekre virradóan kiadott vállalati eredményadatok szerint az Exxonnak gyakorlatilag 10 milliárdos nyeresége volt ebben az időszakban. Ennek kapcsán a sajtó megjegyzi, hogy a tavalyi harmadik negyedéves eredményét éppen háromnegyedével tudta fölülmúlni. Mentségére szól, hogy hollandiai vállalatának átalakítása kapcsán eredményét önmagában 1,62 milliárd dollárral javíthatta. Forgalma „csak” harmadával nőtt, ezzel is meghaladta – a negyedévben – a 100 milliárd dollárt.
Az Exxon harmadik negyedéves eredményei egyébként némileg elmaradtak az előzetes elemzői várakozásoktól. A vállalat által kitermelt olaj és gáz mennyisége az egy évvel korábbit 4,7 százalékkal múlta alul a Katrina és a Rita hurrikánok okozta termeléskiesések miatt.
Az eredményadatok az amerikai törvényhozásban minden bizonnyal felerősítik azokat a hangokat, amelyek a fogyasztókat sújtó magas olajárak mellett az olajvállalatok bámulatos profitjának megadóztatását, valamilyen módon történő mérséklését követelik.
