Gazdaság

Japánban tárgyalt Kóka János

A Japánba irányuló magyar agrárexport lehetőségeiről, a külkereskedelmi egyensúlyhiány javításáról, valamint egy Tokió-Budapest közvetlen légi járat indításáról is tárgyalt kétnapos japán látogatása során Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.

A JAL japán légitársaság erőteljesen fontolgatja egy közép-európai közvetlen légi járat indítását, és a lehetséges célállomások között szerepel Budapest – mondta el Merényi Miklós, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kommunikációs igazgatója.

Kóka János Tokióban megbeszéléseket folytatott a japán gazdasági miniszterrel, valamint a JAL légitársaság vezetői mellett japán elektronikai és autóipari befektetőkkel is tárgyalt. Programjában szerepelt két befektetési konferencia Tokióban és Oszakában, ezeken több mint 200 japán befektető vett részt. A konferenciákon a GKM, a Magyar Befektetési és Kereskedelem-fejlesztési (ITDH) Kht. szakértői, valamint magyar magáncégek képviselői tartottak előadásokat.

Japán cégek 1990 óta 500 milliárd forint értékű tőkét fektettek be Magyarországon, és további több tíz milliárd forintnyi befektetési lehetőséget vizsgálnak. Ezek összességében körülbelül 1500 munkahelyet jelentenek. Az eddig megvalósult 500 milliárd forintnyi japán befektetés a legnagyobb Közép-Kelet-Európában.

Merényi Miklós közölte azt is, hogy Kóka János japán látogatását befejezve Dél-Koreába utazik, ahol a Magyarországon gumiabroncsgyárat létrehozni szándékozó Hankook céggel „egy utolsó nagy tárgyalást folytat annak érdekében, hogy a sajtóban már szinte kész tényként értékelt dél-koreai befektetés szerződéssé váljon.” Hozzátette, hogy a szerződés aláírása Szöulban nem kizárt, de a helyi tárgyalások függvénye.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik