Itt működik mostantól a GE regionális kereskedelmi központja, a szervizszolgálat, a fejlesztő centrum és bizonyos gépek, főként röntgenberendezések gyártása. Az új központban, amely a régió 10 országával áll kapcsolatban, 300-an dolgoznak, közöttük a mostantól a fejlesztő részlegben alkalmazott 30 mérnökkel. Az intézmény átadásán ott volt Jeffery R. Immelt a GE igazgatóságának elnöke.
A Nemzeti Fejlesztési Tervben kiemelt szerepet kapott az egészségipar megerősítése – mondta az átadáson részt vevő Rácz Jenő. A lakosság egészségi állapotának javítása azért is fontos feladat, mert ezáltal a gazdaság teljesítőképessége is javulhat – fejtette ki az egészségügyi tárca vezetője. A terv szerint a 2006-2013 közötti időszakban az országba érkező EU-s források egy részét is az intézményhálózat megújítására, az orvosi műszerpark korszerűsítésére és az egészségügyi informatikai rendszer modernizálására célszerű fordítani – tette hozzá.
