Kupa Mihály úgy fogalmazott: „Jó az Európai Unió, minden előnyét élvezni kell”, de más piacokat is fel kell kutatni, hogy pótlólagos növekedési lehetőségeket biztosítsunk a gazdaságnak.
A pártelnök kiemelte: a mai politikai életben az egyik fél azt mondja, hogy „robogunk”, a másik fél pedig azt mondja, hogy „töpörödünk”. Az igazság mindig középen van – tette hozzá. Megjegyezte, hogy Magyarország gazdasága 3,5-4 százalékos növekedésre képes. A növekedés most egészségesebbnek látszik, mint volt az elmúlt négy évben – mondta.
Hozzátette: két cél áll Magyarország előtt, az egyik, hogy „kell az euró 2010-es bevezetése”, a másik, hogy a 2007-től kezdődő uniós tervezési időszakban Magyarország minden lehetséges pályázatot nyerjen meg, és „ehhez biztosítsuk a szükséges társfinanszírozást”.
