A FUVOSZ és a NiT Hungary képviselői szerint Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter lépése nem tükrözi annak a megállapodásnak a szellemiségét, amelyet még augusztusban írtak alá a szervezetek a kormánnyal a terület versenyképességét javító intézkedésekről. A kormány figyelmen kívül hagyta a szakmai szervezeteknek azt a törekvését, hogy érdemben is befolyásolni tudják a tagságuk gazdálkodását, és versenyképességét befolyásoló döntések meghozatalát.
A fuvarozók számítása szerint a D4-es kategória 4-5,5 százalékos áremelése összességében mintegy 9-10,5 százalékos kiadásnövekedést jelent adóvisszaigénylő pozícióban lévő közúti szolgáltatók számára. Kalkulációjuk szerint ugyanis az kiegészül az áfa öt százalékpontos csökkentése miatt keletkező, visszaigényelhető áfacsökkenéssel. Az érdekképviseleti szervezetek levelet küldtek a miniszternek, amelyben konstruktívabb és hatékonyabb együttműködésre, és a korábbi megállapodás elveit tükröző döntéshozatali munkára kérik fel a kormány képviselőit.
