Az adásvételi szerződést Kovács József, az erőmű vezérigazgatója és Hajdú János polgármester kedden írta alá.
A XIX. századi, klasszicista stílusú fogadó, az Erzsébet Szálló műemlék épület állaga az eltelt évtizedek során leromlott, becslések szerint legalább 1,5 milliárd forintot igénylő helyreállítása a város többéves beruházási keretét emésztené fel – ismertette a polgármester. A több éve húzódó problémára az atomerőmű kínált megoldást azzal, hogy a tulajdonjogért cserébe átadja a paksi Ipari Park Kft.-ben meglévő 50 százalékos tulajdonrészét.
Az erőmű a helyreállított épületben konferenciaközpontot létesít, amelyet nyitott intézményként működtet, s a szerződés értelmében az építési munkálatokat paksi vállalkozásokkal végezteti.
A 34 hektáros ipari park – részben az erőmű társulásának köszönhetően – gyakorlatilag 2000-től működik cégszerűen, az itt termelő kilenc vállalkozás közel 400 embert foglalkoztat és több mint 30 millió forintos éves adóbevételt jelent az önkormányzatnak.
