Gazdaság

Kinek jó a regisztrációs adó emelése?

Heves indulatokat váltott ki a szakmából a regisztrációs adó rendszerének radikális átalakítása. A forgalmazók jelentős környezetszennyezést és 6 ezer fős létszámleépítést vizionálnak.

Az eredeti elképzeléseknél is nagyobb változás elé néz jövőre a regisztrációs adót szabályozó törvény. Az eddigi két kategóriával szemben ugyanis háromba sorolhatók a külföldről behozott autók, valamint az eddigi ambivalens helyzetet orvosolandó a jogszabályalkotók egy módosító javaslattal az avultatást is figyelembe vették.


Többletbevétellel számolnak


Az állam ettől jelentős többletet vár, hiszen míg az idei költségvetésben 60, addig jövőre 80-90 milliárd forintos bevétellel számol – mondta Körmei Attila a PricewaterhouseCoopers (PWC) munkatársa. A jogszabály különbséget tesz a közösségen belüli és a közösségen kívüli országból származó import között. Az unión kívülről érkező járművek esetén a jogszabály a forgalmi adóval növelt értékből számítja, és ehhez adja hozzá a regisztrációs adót. Míg az uniós országokból érkező autók esetén egy 1,25-ös szorzóval számolt értékre – mivel ebben az esetben nincs szó elszámolható áfáról – kulcsolja rá ugyanezt (a jövő évi áfacsökkentés nyomán ez a szorzó 1,2-re változik). Az uniós jogszabály-értelmezők szerint ez negatívan diszkriminálja az uniós tagországokból érkező terméket, azonban a magyar állam szerint ennek pont az ellenkezője történik, mivel így nincsenek megkülönböztetve a közösségen kívüli termékek. A vita egyelőre nem eldöntött, s valószínűleg hamarosan nem is dől el, ugyanis a bujtatott áfa kérdése még uniós vizsgálatra vár.


A regisztrációs adó legújabb javaslatáról Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke a FigyelőNet kérdésére elmondta, hogy tudomásul veszik az új szabályozást, de nincsenek arról meggyőződve, hogy nem érkezik-e újabb uniós kifogás. Ezzel párhuzamosan az elnök nehezményezi, hogy a javaslat elkészítésekor nem vonták be az érdekképviselteteket az egyeztetésbe.


Nagyobb lesz a környezetszennyezés


Ugyanis a regisztrációs adóval kapcsolatos új törvénytervezet kedvez az idős, korszerűtlen autók behozatalának, jelentős adóbevétel-kiesést okoz és jelentős környezetvédelmi problémákat is felvet – áll az MGE állásfoglalásában. Győző a törvénytervezet hatásait elemezve arra hívta fel a figyelmet, hogy számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy az új szabályozás bevezetése évente 1200 tonna széndioxid többletszennyezést okoz, az adóbevételeket pedig 22 milliárd forinttal csökkenti.


Az MGE és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) állásfoglalása szerint a törvény kétszáznál több márkakereskedés és hatezer munkahely megszűnését idézné elő, így az nem lehet érdeke sem a gazdaságnak, sem a társadalomnak, sem az államháztartásnak.


Csökken a használt autók értéke


Győző szerint jövőre – ezzel a jogszabályi környezettel kalkulálva – 126 ezer használt és 144 ezer új autó értékesítésével lehet számolni. Mindezt figyelembe véve szerinte a legfeljebb 10 éves autók értéke legalább 10 százalékkal csökken, s ennek járulékos hatása, hogy a pénzintézetek gépkocsi-hitelezési portfoliójának értéke is mintegy 10 százalékkal lesz alacsonyabb.


Wolf Károly, a GM Hungary igazgatója szerint a használtautó behozatal növekedése nem lehet érdeke a magyar gazdaságnak, az államháztartásnak és az autós szakmának, viszont érdeke lehet a legalitás határán működő, adót kerülő vállalkozói rétegnek. Szerinte annak ellenére, hogy a regisztrációs adótörvényt hétfő este már megszavazta az országgyűlés, még van esély arra, hogy a jogszabályalkotók a hatályba lépés előtt rendkívüli módosító indítvánnyal változtassanak azon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik