Pénteken is hatottak az előző napok eseményei, a magyar deviza izmos gyengüléssel indult, s áttörte a kereskedők által kemény támasznak tartott 254 forintos eurójegyzést. Az esés viszonylag hamar megállt, s a 254,49 forintról – igazodva a régiós devizák irányzatához – megkezdődött a korrekció. A piac mindeközben alapvetően kivár, s a monetáris tanács (MT) hétfői kamatmeghatározó ülése előtt vélhetően nem is mozdul komolyabban.
Hétfőn minden bizonnyal a jelenlegi 6 százalékos szinten marad az alapkamat, ám a hangulat egyre inkább a kamatemelés felé fordul. Technikailag már árazott is a piac 10–13 bázispontos „emelésszerűséget”, amit persze nem lehet szigorítási várakozásként értelmezni, de valamit azért jelezhet. Globális szinten is mind több a kamatszint emelkedésére utaló kommentár, legutóbb Rodrigo Rato, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatója tett ilyen értelmű kijelentéseket, illetve Ottmar Issing, az Európai Központi Bank (ECB) vezető közgazdásza mondta a Reutersnak, hogy nem kizárt az ECB alapkamatának decemberi emelése, amit az infláció alakulásával indokolt – a piacok későbbi, nyár eleji emelést várnak.
A nemzetközi hangulat egy ideje már a kamatemelés felé fordul, az ECB következő lépése minden valószínűség szerint emelés lesz – vélekedett Tóth Illés, a Budapest Economics elemzője. Ez szerinte hasonló irányú folyamatokat indítana el a feltörekvő piacokon is. Ezen a héten mind a négy regionális (cseh, lengyel, szlovák és magyar), központi bank kamatdöntést hoz, s az elemzők mindenhol tartást várnak, azaz ebből a szempontból vélhetően együtt mozog a régió. Ami a magyar deviza árfolyamát illeti, kereskedők nem várják a következő, erősnek mondott támasz, a 256 forintos eurójegyzés áttörését. November elseje után viszont változhat a helyzet, mivel ekkor a Fed a várakozások szerint ismét kamatot emel.
