A több mint 11 200 nyertes projektnek mintegy 538 milliárd forintot ítéltek oda az operatív programok irányító hatóságai. A nyertesek közül 8 ezer pályázóval kötötték már meg a támogatási szerződést.
Az NFH adatai szerint mintegy 3100 projektgazdának október közepéig összesen mintegy 78 milliárd forint támogatást fizettek ki.
Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője még szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy az NFT kereteinek felhasználásáában a visegrádi országok közül Magyarország áll a legjobban, akkor a szerződésekkel lekötött összeg, a 2006 végéig rendelkezésre álló támogatási források 58 százaléka volt.
Kiss Péter jelezte: a 2007-ben induló második fejlesztési terv az első „tízszeres nagyságrendjét fogja jelenteni fejlesztésben Magyarország számára”.
Ha a Széchenyi terv egy, akkor a nemzeti fejlesztési terv első szakasza tíz, a következő szakasz pedig, 2007-től kezdődően száz – érzékeltette a nagyságrendi különbségeket a miniszter, utalva arra, hogy mindez összegszerűen kifejezve 150 milliárd, 1350 milliárd, illetve 12-15 ezer milliárd forint rendelkezésre állását jelenti a fenti programokban.
