A kistérségben élő 42 ezer lakos tiltakozását látva a befektetőnek el kellene állnia a mintegy 60 milliárd forintos beruházástól. A nyilvánvaló és nagyarányú társadalmi ellenérzést a környezetvédelmi hatóságnak is figyelembe kell vennie a Holcim engedélyének elbírálásánál – mondta az MTI-nek Tittmann János, a dorogi kistérségi társulás elnöke.
Mátra Irén, a Holcim kommunikációs igazgatója lapunknak elmondta, hogy a nyergesújfalui beruházásukkal kapcsolatban a környék civil- és zöld szervezeteivel valamint a lakossággal fórumokon már konzultáltak, és a vállalathoz eljuttatott környezetvédelmi hatástanulmányhoz érkezett kérdéseket vizsgálják és igyekeznek azokra választ is adni. Az említett dorogi kistérségi társulás ülésére nem hívták meg a Holcimet és nem is juttattak el hozzájuk semmit. Mivel Nyergesújfalu nem ehhez a kistérséghez tartozik, így a cégnek tudomása sem volt erről. Ennek ellenére Mátra Irén elmondta, hogy ha e kistérség lakói eljuttatják aggályaikat a Holcim tervezett beruházásával kapcsolatban, azt szintén hajlandóak megvizsgálni, és a felmerülő kérdésekre választ is adni.
A Holcim Rt. augusztus 25-én Táton jelentette be, hogy Nyergesújfalu határában zöldmezős beruházásként új cementművet építene. A létesítmény átadása után bezárnák a lábatlani cementgyárat és az ott foglalkoztatott 230 fő átvétele mellett 52 munkahelyet teremtenének az új üzemben.
Nyergesújfalu hozzájárult a beruházáshoz, azonban a dorogi és az esztergomi kistérség települései magát a cementgyár létesítését is elutasítják – mondta Tittmann János. Indokaik között szerepel, hogy a létesítmény a nyergesújfalui és táti vízbázis fölé települne, valamint jelentősen nőne Tát-Tokod-Esztergom-Dorog térségének környezetszennyező létesítményekkel való túlterheltsége.
A Holcim Rt. jelenleg a környezetvédelmi hatástanulmányhoz érkezett kérdések megválaszolásán dolgozik, valamint felajánlotta az érintett önkormányzatoknak, hogy saját költségén, 10 millió forintért feltérképezteti a vízbázisokat. A Holcim felvetésére az önkormányzatok eddig nem reagáltak – mondta a cég kommunikációs igazgatója.
