Nincsenek világcégek
Az Ecostat adatai alapján a világ 250 legnagyobb cége közül 113 Magyarországon is rendelkezik leányvállalattal, ezek közül egy sincs jelen a tőzsdén, sőt a hazánkban működő 156 legnagyobb világcég egyike sem rendelkezik hazai tőzsdei részvénnyel. Nem képviseltetik magukat az autóipari, illetve biztosítócégek, sem a bevásárlóközpontok, de bankokat is alig találunk. Piaci szerepével ellentétben például az Audi, az Opel, a Suzuki, a UPC, az Auchan vagy a Tesco sem használta ki a hazai tőkepiac adta lehetőségeket, de a TOP 100 hazai vállalkozásból is mindössze 8 szerepel a tőzsdén.
Nincsenek kibocsátások
A tőzsdei vállalatok döntően a privatizáció kapcsán mentek a nyilvánosság elé (ekkor 30 céget vezettek be), azóta részben kiléptek, vagy részvényük gyakorlatilag kivált a forgalomból, és stratégiai befektetők portfóliójában nyugszik. A BÉT-re évek óta alig megy új vállalkozás, 2003 novembere óta a nyilvános részvénypiacon csupán egyetlen kibocsátásra került sor, a Freesoftéra, 693 millió forint értékben. Ez annak ellenére történt így, hogy 2004 folyamán és 2005 elején a BUX bizalmi zavarok nélkül emelkedett, ám a gyors növekedés ellenére a magyar vállalatoknál tőkeemelés nem nagyon történt, és nem bővült a tőzsdei cégek köre.
A vállalati kötvénypiacot hasonló passzivitás jellemzi: míg 2002-ben a kibocsátások összértéke meghaladta a 90 milliárd forintot, addig 2004-ben mindössze 7 milliárd forint értékben történt kibocsátás, mely utóbbi ráadásul egyetlen hitelintézethez köthető (CIB). A kibocsátás meglehetősen koncentrált, hitelintézeteken kívül jelenleg csupán két cég (a Mol és a Diákhitel Központ) képviselteti magát. A teljes kötvénypiac kapitalizációjának több mint 90 százalékát az állampapírok adják, a vállalati kötvények aránya mindössze 7 százalékos (2005 májusában 226,1 milliárd forint értékű volt). A legfejlettebb tőkepiacokon 18-35 százalékos a vállalati kötvénykapitalizáció aránya.
Hungarikum
A BÉT-en – fennállása óta – 99 társaság papírjai forogtak, ebből 33 céget felvásároltak, 9 a felszámolás sorsára jutott, két papír beolvadással tűnt el. Az 1999. végi 64-gyel szemben ma 43 tagja van a tőzsdének, miközben Bécsben 117, Varsóban 232, Ljubljanában 127 társaság papírjaival lehet kereskedni, Európában csak a máltai és az izlandi tőzsdén szűkösebb a választék.
Drága forrás
A külső forrást kereső cégek alapvetően két finanszírozási alternatívával szembesülnek: a banki hitelfelvétellel és a részvénykibocsátással. Az esetek többségében az előbbi éri meg számukra jobban – szűrhető le a tanulmányból. Fontos különbség például a két finanszírozási módozat között, hogy hitelfelvétel esetén a futamidő lejárta után – problémamentes visszafizetéskor – a társaság tulajdonában marad a – feltehetően – elzálogosított vállalat/vállalatrész.
Ezzel szemben tőzsdei bevezetés esetén a kisrészvényesek addig tulajdonban maradnak, míg a tulajdonosi kör – az adott vállalaton „kívülről” – fel nem vásárolja a kibocsátott részvényeket. Ennek lehetősége azonban nem biztosított, hiszen a visszavásárlás pillanatában esedékes kínálattól is függ, ráadásul a kibocsátási árfolyam időközben akár sokszorosára is nőhet, ezenkívül a tulajdonosi kör is hozhat a kivásárlást megakadályozó döntést.
A tőkepiacon való megjelenés ráadásul tájékoztatási kötelezettségekkel jár (és nem csupán a jó híreket kell nyilvánosság elé tárni), és magas költsége van. A felügyelet szerint a banki hitelezés az utóbbi években mind rövid, mind hosszú távon olcsóbb volt a részvénykibocsátás költségeinél. A költségeket illetően nem is annyira a bevezetési költségek a számottevők (ebből a szempontból a 100 milliárd forint kapitalizációjú, illetve annál nagyobb vállalatok esetében a BÉT bevezetése a legolcsóbb a vizsgált európai börzék között), de magasak például az éves díjak. Emiatt a Bécsi Tőzsdére történő bevezetés hosszú távon olcsóbb, de egy nagyon alacsony kapitalizációjú (100 millió forint) cég bevezetése még a londoni tőzsdén is kevesebb pénzbe kerül.
A ráfordítások összevetésénél ugyanakkor az újonnan kibocsátott részvényekkel vagy vállalati kötvényekkel szemben támasztott befektetői hozamkövetelményeket is számításba kell venni, valamint azt, hogy a forintfinanszírozás a hazai valuta magasabb kamatszintje miatt egyébként is lényegesen drágább, mint az alternatív euró- vagy dollárfinanszírozás.
A szóba jöhető vállalatok ezért nem érdekeltek például forintkötvények kibocsátásában, devizakötvényeket pedig olcsóbb külföldön kibocsátani, ahol a devizaforrások kínálata értelemszerűen nagyobb. A külföldi anyavállalatok hitelminősítése ráadásul általában kedvezőbb, mint hazai leányaiké, ezért eleve olcsóbb, ha az anyavállalat bocsát ki, és a csoporton belül hitelezi leányvállalatát.
Egy vállalat tőzsdei bevezetése viszont számos nehezen mérhető kedvező hatással jár, például pozitív a marketinghatása, és többnyire maga után vonja a vezetés hatékonyságának javulását is, mely a piac által megkívánt átláthatóbb működésnek köszönhető.
100 milliárd fölött szükségszerű
A piacméret, illetve a kibocsátói érettség annyiban korlátoz, hogy aki külföldön, nagyobb tőkekínálat mellett is kibocsáthat, az kevéssé érdekelt abban, hogy a viszonylag csekély méretű magyar tőkepiacról gyűjtsön forrásokat. Aki pedig olyan kicsi vagy éretlen, hogy külföldről nem tud finanszírozást szerezni, az általában Magyarországon sem számít tőzsdei kibocsátásra érettnek.
Bizonyos összegű forrásigény felett – 100 milliárd forintnál már egyértelműen – automatikusan a tőzsdei kibocsátás marad az egyetlen lehetőség – írja a felügyelet elemzése. Ennek oka az, hogy a banki hitelfelvétel – amennyiben akadnak(ná)nak egyáltalán olyan bankok, amelyek 100 milliárdokat (akár szindikáltan is) szívesen kölcsönöz(né)nek – rendkívül drágává válik, ugyanis a bank nemfizetési kockázatot fut, aminek nyilvánvalóan megkéri az „árát”.
Ráadásul a tulajdonosra is nagy terhet ró a banki hitelezés, hiszen ekkor – a definícióból adódóan – a tulajdonos kötelezettséget vállal a tőke illetve a kamatok visszafizetésére. A tőkepiaci forrásszerzés ugyanakkor a tőzsdei díjakon felüli kötelezettséget nem ró a vállalat vállára, hiszen a részvények visszavásárlására nincs kötelezettsége, osztalékot pedig a nyereségből, pozitív közgyűlési döntés esetén fizet csak.
Fontos a likviditás is
A tőzsdei befektetők számára legfontosabb mutató a részvény hosszú távú teljesítménye és likviditása. A blue chip index alakulása elsősorban azért fontos, mert a befektetők az index tendenciáinak alakulását gyakorlatilag a gazdaságéval azonosítják, és ennek megfelelően hoznak döntéseket. Ugyanakkor a kibocsátók – azonos költségeket feltételezve – arra a piacra bocsátanak ki szívesen, ahol úgy gondolják, hogy papírjaik könnyen elkelnek, de a likviditás a befektetők szempontjából is legalább olyan fontos, hiszen ez biztosítja számukra az azonnali kilépés lehetőségét.
A külföldi szakmai befektetők kezében lévő nagyobb társaságok egy részét szinte semmilyen érdek nem fűz ahhoz, hogy a sokszor likviditás szűkével és – ebből eredően – árazási, hatékonysági gondokkal küszködő magyar piacra lépjenek – emeli ki a tanulmány.
