Gazdaság

Londoni elemzők szerint erős marad a forint

A magyar jegybank különösen a választások előtti kormányzati költekezést és a fő politikai pártok mindegyike részéről megnyilvánuló politikai populizmust tartja a magyar költségvetési folyamatok legaggályosabb elemeinek, áll az egyik vezető londoni befektetési ház szerdán kiadott elemzésében.

A Bank of America londoni irodájának szakértői a múlt héten jártak Budapesten, ahol az MNB, valamint nemzetközi pénzügyi szervezetek és helyi, illetve külföldi bankok vezető tisztviselőitől hallgattak meg tájékoztatást.

Dwyfor Evans, a BoA londoni befektetési részlegének európai feltörekvő piacokért felelős alelnöke a tanácskozásról szerdán Londonban kiadott elemzésben azt írta, hogy a nemzeti bank kétli a kereskedelmi adatok megbízhatóságát, és azok felülvizsgálatára számít. Ez arra utal, hogy a magyar kereskedelmi folyamatok valós dinamikája nem olyan jó, ahogy azt a fő számok mutatják.

A cég szerint mindemellett romlik a folyó hiány nem adóssággeneráló finanszírozása: a második negyedévben, négy negyedéves mozgó bázison visszaszámolva a folyó deficit 20 százalékát fedezte nem adósságjellegű finanszírozás a korábbi 36 százalék helyett.

A folyómérleg további kedvezőtlen strukturális tényezői közé tartozik szerintük, hogy a Budapest Airport 2 milliárd dolláros eladását kivéve nincs már jelentős további privatizációs ügylet. Mindemellett növekszik az az aggály, hogy Magyarország már nem versenyképes szomszédaihoz – főleg Szlovákiához – és Lengyelországhoz mérve a működőtőke-vonzásban, költséghatékonysági hátrányok (a magas társadalom-biztosítási hozzájárulások, a helyi, a térségi és az országos adóterhek), valamint a munkaerő alacsony mobilitása miatt.

A cég szerint a helyi piacon széles körben elfogadott nézet, hogy a forint a globális kockázatvállalási hajlam és a hozamelőny miatt a gyenge alapmutatók ellenére erős marad. A BoA előrejelzése szerint a dollár idei átlagos árfolyama 200, jövőre 207 forint, az euróé idén 248 – ezen belül a harmadik és a negyedik negyedében 250 -, jövőre 257, ezen belül a második negyedévben 260 forint lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik