Gazdaság

PM: tarthatóak az új hiánycélok

A Pénzügyminisztérium (PM) októberre 46 milliárd forintos, 2005 egészére - önkormányzatok nélkül - 1022 milliárd forintos államháztartási hiányt vár - hangzott el a tárca keddi tájékoztatóján. A PM szerint nem kell módosítani a deficitszámokat.

Az államháztartás eredményszemléletű – a magánnyugdíj-pénztári befizetésekkel korrigált – várható hiánya 2005-ben a GDP 6,1 százaléka lesz, a folyó fizetési mérleg hiánya pedig a GDP 8,1-8,4 százaléka a szaktárca prognózisa szerint.


Az előzetes közlés alapján az államháztartás önkormányzatok nélküli pénzforgalmi egyenlege január-szeptemberben 1059,5 milliárd forint hiányt mutatott, ami a GDP 4,75 százaléka.


A szeptemberi pénzforgalmi deficit a PM korábbi, előzetes közlése szerint 63 milliárd forint volt, szemben a 93,1 milliárdos prognózissal.


Tavaly szeptemberben az áht deficitje 91,8 milliárd forintot tett ki, az első háromnegyedévi egyenleg 1277,9 milliárd forint.


Tartható a deficitcél?


Katona Tamás, a tárca közigazgatási államtitkára a mai sajtótájékoztatón kijelentette: továbbra is tarthatóak az egész évre vonatkozó prognózisok, azaz a pénzforgalmi szemléletű hiány 1022,1 milliárd forint lesz. A PM által közzétett anyagban az szerepel, hogy a tárca októberre 46,1 milliárd forintos pénzforgalmi szemléletű deficittel számol az államháztartásban. Mivel az elős 9 hónapban a hiány 1059,5 milliárd forint volt összesen, ez azt jelentené, hogy az első 10 hónapra a kumulált deficit 1105,6 milliárd forintra emelkedne, ami a teljes évi hiányelőirányzat 108,2 százalékát teszi ki.


Jövőre 4,7 százalék lesz a hiány


A jövő évi költségvetés módosításának nem látjuk szükségét, a jövő évi hiánycél továbbra is a GDP 4,7 százaléka (uniós módszertan szerint) – jelentette ki határozottan újságírói kérdésre válaszolva Katona Tamás.


A Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára úgy véli, hogy ha a jövő évre tervezett 4,7 százalékos GDP arányos eredményszemléletű hiány megvalósul, akkor Magyarország 2008-ra képes teljesíteni a maastrichti kritériumokat és 2010-re be lehet vezetni az eurót.


Nincs szükség az ellenzéki pártok által javasolt új, 2006-os költségvetési javaslatra annak érdekében, hogy 2010-ben Magyarország belépjen az eurózónába – mondta Katona Tamás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik