Gazdaság

Magyarország kedvelt befektetési célpont

A meglévő és a fejlesztés alatt álló infrastruktúra, a humántőke és a szabályozási környezet miatt Magyarország az egyik legvonzóbb célpontja a befektetéseknek a régióban - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter hétfőn Budapesten.

Az európai, közel-keleti és afrikai szolgáltató-központok képviselőinek tartott nemzetközi konferencián a miniszter elmondta: szükség van az infrastruktúra további fejlesztésére, hiszen csak így lehet kihasználni az ország földrajzi fekvésének előnyeit.

Szavai szerint, míg pár évvel ezelőtt a bérköltségek tekintetében Magyarország az egyik legolcsóbb ország volt, addig mára az egyik legdrágább a régióban. Hozzátette: cél az, hogy a magasabb hozzáadott értéket termelő vállalatok hajtsanak végre befektetéseket.

A magyarországi szabályozási környezettel kapcsolatban kiemelte, hogy a kormány szándékai szerint a következő öt évben évente a GDP mintegy 1 százalékával kívánják csökkenteni az adókat. Kóka János közölte: az elmúlt 15 évben Magyarországra csaknem 50 milliárd euró külföldi működő tőke áramlott, ami az egyik legjobb eredmény a régióban.

Nagy auditor társaságok jelentéseire hivatkozva a gazdasági miniszter közölte: a felmérések szerint Magyarország az egyik legversenyképesebb ország Közép-Kelet-Európában. Kiemelte: az országok befektetés-vonzóképességét vizsgálva az Ernst and Young felmérése szerint Magyarország az ötödik a világon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik