Gazdaság

Újabb elbocsátások az MTV-nél

A közeljövőben 217 munkatárs elbocsátását tervezi a Magyar Televízió (MTV) – tájékoztatta a közszolgálati médium az MTI-t.

A Magyar Televízió azt várja a fenti intézkedésektől, hogy az átalakított, csökkentett létszámú szervezet hatékonyabb munkát végez majd, és a közszolgálati nemzeti főadó egy rugalmasabban működő, szakmai szempontból professzionális, versenyképes, továbbra is minőséget, értéket megjelenítő modern európai televízióvá válik – olvasható az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

Az elbocsátandók közül 96 fizikai, 121 szellemi foglalkozású dolgozó. A törvényi előírásoknak megfelelően – a jogszabályi határidőn belül – a munkavállalói érdekképviseletek vezetőit és a munkaügyi központot a nap folyamán tájékoztatják a tervezett létszámcsökkentésről.

Az MTV tavaly ősszel elfogadott reorganizációs terve szerint 2004-ben 75, az idén 425, míg jövőre 200 munkatársától kellene megválnia az intézménynek; a menedzsment egy, neve mellőzését kérő tagja tavasszal arról beszélt az MTI-nek: a tavalyi elbocsátásokra – az azokhoz szükséges források hiányában – nem került sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik