Gazdaság

Új magyar technológiai központ Kínában

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) külpiaci programja révén 2005. október 13-án a Hong Kong tőszomszédságában lévő Shenzhen városában megnyílt a második magyar technológiai központ, amely a magyar IT vállalkozások exporttevékenységét a távol-keleti szilíciumvölgyben is magyar képviselet segíti elő.

A HTEC-China elnevezésű magyar képviseletet a 2005. október 12-17. között megrendezett shenzheni informatikai nemzetközi vásár keretében Csepeli György, az IHM politikai államtitkára nyitotta meg. A magyar delegáció kínai látogatása során Csepeli kínai egyetemek rektoraival folytatott megbeszéléseket kutatásfejlesztési együttműködési lehetőségekről. A politikai államtitkár szándéklevelet írt alá a Shenzheni Önkormányzat vezetőjével magyar-kínai üzleti együttműködési projektek indításáról, melyek elsőként az internetbiztonság, az elektronikus kormányzás, az elektronikus önkormányzat és a térinformatika területén valósulnak meg. A magyar delegáció tárgyalást folytatott Kína vezető infokommunikációs cégeinek (ZTE és Huawei) vezetőivel. Mindkét nagyvállalat budapesti központtal és magyarországi partnerekkel működik.

Az IHM külpiaci programjának célja a magyarországi kis- és középvállalkozások által előállított magas tudástartalmú termékek és szolgáltatások új piacokra jutásának elősegítése, a magyar információtechnológiai ipar promóciója a hazai és külföldi magánvállalkozások üzleti kapcsolatainak katalizálása révén. A HTEC program fő célja, az adott infokommunikációs piacon lévő konkrét üzleti lehetőségek feltárása, és ezeket közvetítse a magyar cégeknek, egyúttal felkészítse őket a célpiacon való sikeres megjelenésre, valamint információs bázist teremtsen azoknak a magyar cégeknek, amelyek együttműködést terveznek Észak-Amerikában, illetőleg Ázsiában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik