A Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint a termelés az év első nyolc hónapjában 6,7 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index augusztusban 1,5 százalékkal csökkent.
Az egy főre jutó ipari termelés a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében az év első nyolc hónapjában (2,9 százalékos létszámcsökkenés mellett) 10 százalékkal volt magasabb, mint 2004 azonos időszakában.
Magyarország területi egységei közül az ipari termelés 2005 első nyolc hónapjában a közép-dunántúli, valamint az észak-magyarországi régióban bővült (23,5, illetve 13,5 százalékkal) jelentősen. A legnagyobb mértékű volumencsökkenést ebben az időszakban a dél-dunántúli régióban (10,2 százalék) regisztrálta a hivatal.
