Gazdaság

Többszörös volt a jegyzés a kötvényaukción

A 2008/E és a 2020/A államkötvények csütörtöki aukcióján Emelkedő hozammal ugyan, de többszörösen jegyezték le mindkét államkötvényt - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Az ÁKK mindkét államkötvényből a tervezett mennyiséget értékesítette, és pozitív jel, hogy a nem csak a három éves, hanem a 15 éves államkötvényt is több mint kétszeresen jegyezték le. Az aukciós hozamszintek mindkét állampapír esetében emelkedtek ugyan – 12, illetve 11 bázisponttal – de a reggel várt 6,40 százaléknál magasabb szinthez képest a 6,38, illetve a 6,36 százalékos átlaghozam még mindig kedvezőnek tekinthető – vélik a piacon.

A 2008/E államkötvényből 125,12 milliárd forintnyi jegyzés érkezett a felkínált 50 milliárd forintnyi mennyiségre. Az aukción 6,38 százalékos aukciós átlaghozam alakult ki a nemzetközi értékpapír-piaci szövetség (ISMA) ajánlása alapján számítva, ez 12 bázisponttal magasabb a szerdai másodpiaci referenciahozamnál, és 80 bázisponttal a szeptember 15-én rendezett legutóbbi aukció átlaghozamánál.



A 2020/A államkötvény aukcióján 30,88 milliárd forintért nyújtottak be ajánlatot az ÁKK által meghirdetett és értékesített 15 milliárd forintos mennyiségre. A kötvény aukciós átlaghozama 6,36 százalék volt, 11 bázisponttal magasabb a szerdai másodpiaci referenciahozamnál, és 54 bázisponttal az augusztus 18-iki aukció átlaghozamánál.



A délelőtt folyamán a másodpiaci referenciahozamok is emelkedtek 10-15 bázisponttal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik