Bámulatos ügyességgel közlekednek a vizek felszínén a rovarok egyes fajai. Időnként azonban szükségük van arra is, hogy ragadozóik elől menekülve gyorsan a szárazföldre jussanak. E két közeg közötti mozgás speciális képességeket igényel; a Massachusetts Institute of Technology matematikusai e folyamat energiaviszonyait tanulmányozták.
Futás a vízen. Karmok segítségével.
Amikor a folyadék szilárd testtel érintkezik, a határfelületen szabad szemmel szinte láthatatlan, ívesen feltapadó terület, a meniszkusz alakul ki. Ez a néhány milliméteres emelkedő az apró vízi rovarok számára hatalmas akadály, amelyet nem könnyű leküzdeniük. Az amerikai kutatók azonban most kiderítették, hogy e csúszós, ferde felület ugródeszkaként is szolgálhat a megfelelő méretű állatok számára; a szinte súlytalan, vízen járó ízeltlábúak erről a súrlódásmentes csúszdáról elrugaszkodva nyernek energiát, amikor a ragadozók elől menekülnek. A rovarok így testhosszuk többszörösét kitevő ugrásokra képesek. A megfigyelt vízi- és vízfelszíni-poloskák végtagjaik mozdítása nélkül rugaszkodnak el a rövid lejtőről, mégpedig szédületes induló sebességgel: egyes poloskafajok másodpercenként akár testhosszuk harmincszorosára is felgyorsulhatnak. (Összehasonlításképp: egy rövidtávfutó a testmagasság ötszörösét teszi meg egy másodperc alatt).
A kutatók néhány poloskafaj mozgását nagy sebességű videokamerával rögzítették, s kiderítették, hogy e rovarok első és hátsó lábain behúzható karmocskák vannak, amelyekkel képesek megragadni a víz felszínét, miközben középső pár lábukat lefelé nyomva, a víz felületi feszültségére támaszkodva gödröcskéket képeznek a vízen. Az első és hátsó pár rovarlábak körül kialakuló meniszkuszok hullámokat generálnak a vízen, amelyek összeérve felerősítik egymást, és tovább segítik a poloska menekülését.
