A politikus szerint a globalizáció által teremtett helyzetben alapvető reformok szükségesek. Brown jól érzékelhetően a két hét múlva esedékes londoni EU-csúcs részvevőihez intézte figyelmeztetését.
A csütörtöki Financial Timesban megjelent írása szerint az a modell, amelyben az unió 20 millió polgára munkanélküli, közülük 10 millióan több mint egy éve nem lelnek állást, nem működik, ezért szerinte ebben a helyzetben teljes hangsúlyáthelyezést kell végrehajtani, a merev munkapiaci előírások eltávolításával és új, munkavállalási kötelezettséggel kombinált ösztönzőkkel munkához segítve az embereket. Ebben a helyzetben, amikor az uniós munkanélküliségi átlag megközelíti a 10 százalékot, lejárt az európai gazdasági reformról folyó viták ideje, és most már lépni kell – írta a brit pénzügyminiszter, nem titkolva, hogy az új német kormánytól vár ehhez segítséget.
Brown szerint az, hogy az uniós gazdaság az idén mindössze 1,2 százalékos növekedést produkál, olyan figyelmeztetés, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az EU növekedése az elmúlt tíz évben a kínai és az indiai ütem negyede, az amerikainak a fele volt. Kína és India pedig nemcsak az alacsony költséggel előállított termékek és szolgáltatások terén vezeti a versenyt, hanem abban is, hogy évente 4 millió diplomást képez, áll a cikkben.
A miniszter szerint az EU alapgondolata évtizedekig az volt, hogy az európai elsőséget azzal biztosítsa, hogy az európai szintű folyamatokat erősítse a nemzeti szintűek helyett, ám a globalizáció olyan kihívást teremtett, amelyet az unió alapítói sem láthattak előre. Mára nem európai, hanem globális vállalatok és márkanevek, uralják a piacot, az áruk és szolgáltatások termelésének, valamint a tőke áramlásának globálissá válása vezérli a változásokat. A brit pénzügyminiszter véleménye szerint ebben a helyzetben az EU-nak a külső versenyre kell összpontosítania, és szociális modelljét úgy kell átalakítania, hogy az a rugalmasságot ötvözze a méltányossággal.
A megoldás ahhoz, hogy Európa fel tudja venni a versenyt, Brown cikke szerint egy teljes körű gazdasági reform lenne, mely érinti a leglényegesebb területeket: a magasan fejlett technológiát, a magas szintű szakképzést és a magas hozzáadottérték-tartalmú áruk és szolgáltatások termelését. Ehhez pedig az szükséges, hogy a lehető leggyorsabban egységesítsük a piacot az energiaiparban, a közszolgáltatásokban, a távközlésben és a pénzügyi szolgáltatásokban, emellett a régi típusú állami segélyeket korszerű kutatási-fejlesztési ösztönzőkkel kell felváltani.
Javaslata szerint a szabályozó rendszerben kockázatvállalásra alapozott megközelítést kell meghonosítani az eddigi gyakorlat helyett, amelyben „mindent meg kell vizsgálni, és mindenkinek ki kell töltenie egy űrlapot”.
A pénzügy- és a költségvetési politikának a teljes gazdasági ciklusban együtt kellene működnie, valamint ismét meg kellene fontolni az euróövezeti szimmetrikus inflációs célsáv meghonosítását, írta a miniszter, aki szerint Európának „lelkesen” kell válaszolnia az exporttámogatások és a vámok csökkentésére tett amerikai javaslatra.
