Jól érzem magam, de most furcsa is lenne, ha morcos lennék – engedett ki egy pillanatra első sajtóértekezletén az új német kancellár. Ám azután „Angie” a személyes érzéseit firtató további kérdések elől már kitért, és az előtte álló feladatokra terelte a szót. Mint rendesen.
SZEMÉLYTELEN ÜGYEK. Az 51 éves Angela Merkel ugyanis ritkán enged bepillantást a belső világába. Meg is van az eredménye: hiába a pr-tanácsadók, az élénkebb kiskosztümök, a sportosabb frizura és a kampányát végigkísérő Rolling Stones-dal az álmodozó, szomorú, ámde szeretnivaló Angie-ről, Merkel valahogy nem tudott igazán közel kerülni a német választókhoz. Egy protestáns lelkész Kelet-Németországban felnőtt lányaként egyébként is kakukktojásnak számít a hagyományosan a katolikusok és férfiak által uralt CDU-ban. Kétszer ment férjhez (másodszor pártja nyomására rendezte kapcsolatát Joachim Sauer kémikus-professzorral, 1993-ban), ám imázsfelelősei nem tudják családi fotókkal megnyerni a bulvármédiát. Nincsenek gyerekei. Karrierje van, amely tizenhat éve a politikához köti. „Életem 1989-ben teljesen megváltozott a fal leomlásával” – csiholtak ki belőle az újságírók egy kivételes személyes vallomást arról, hogy 35 évesen, fizikusként mi röpítette őt a politikába.
Merkel pedig kiválóan tudott élni a lehetőségeivel, karizma híján az ösztöneire hagyatkozva. A legjobb pillanatban, 1999 végén vált le mentoráról, az őt a kabinetbe beemelő Helmut Kohlról, és szólította fel a finanszírozási botrányba süppedő kereszténydemokratákat a megújulásra. Fél évre rá már a CDU vezetője volt, s 2002-ben csak nehezen mondott le a kancellárjelölti posztról Edmund Stoiber CSU-főnök javára. Visszatekintve azonban látszik: mostani felemelkedését alapozta meg azzal, hogy kihagyott egy vesztes választást. Hasonlóképpen jó ösztönnel sorakoztatta maga mögé pártját a pirruszinak tetsző szeptemberi választási győzelmet követően, miközben a megmámorosodott Gerhard Schröder magának követelte a kancellári posztot. Kimanőverezte a CDU/CSU felbátorodó trónkövetelőit, és kivárta, amíg a (most már) ex-kancellárt maga alá temetik túlzott ambíciói. „Nagyon kemény” – ismeri el Merkelről a szociáldemokrata Karsten Voigt, akinek felesége az új kancellár osztálytársa volt.
Ez egyben figyelmeztető lehet a nagykoalícióra készülő SPD-nek, amelynek egyes tagjai azzal a hátsó szándékkal álltak be a sorba, hogy nemcsak megkövetelhetik az alku árát, de a szoros egyeztetési kötöttségek amúgy is szűk keretek közé szorítják Merkel mozgásterét. Első pillantásra a szociáldemokraták valóban jól jártak: nyolc fontos posztot szereztek az új kormányban (külügy, pénzügy, igazságügy, egészségügy, munkaügy, környezetvédelem, közlekedés, fejlesztési segélyek). Ám a távozó Schröder űrt hagy maga után, s a pártvezetésben máris egymásnak feszülnek az érdekek. A hírek szerint Wolfgang Clement volt gazdasági miniszter és mások is kifogásolják, hogy a szociáldemokraták az olyan „problémás” tárcákat célozták meg, mint a pénz- és munkaügy, és könnyen lemondtak a jövőt tervező innovációs, technológiai, vagy a családügyi minisztériumról. Eközben Merkel biztosította a hátországát: Stoibert alighanem leköti a gazdasági és technológiai csúcsminisztérium, s a CSU-nak jut még előreláthatólag a mezőgazdaság is. A CDU prominensei pedig osztozkodhatnak a belügyön, a honvédelmen, az oktatáson, a családpolitikán, a kancelláriaminiszteri poszton, és ők adják a Bundestag elnökét, a protokolláris rangsorban második közjogi méltóságot is.
EVOLÚCIÓS KRÉDÓ. Az osztozkodás után most az egyezkedésben kell Merkelnek bizonyítania, hogy a két nagy párt kényszerszövetségének viszonyrendszerében éppoly gyorsan eligazodik, mint ahogyan keletnémet ellenzékiként be tudott illeszkedni a bonyolult nyugati párthierarchiába. „Mély meggyőződésem, hogy az emberi élet az evolúción alapszik, vagyis állandóan változnunk kell” – fogalmazta meg krédóját egyszer a fizikus végzettségű kancellárjelölt. A jövő héten kezdődő, s legkésőbb november második hetében befejeződő koalíciós tárgyalásokon ennek szellemében kellene a reformok szükségességét hangoztató választási ígéreteit ötvözni az SPD-nek a szociális jólétet és a rugalmatlan munkaerőpiac, illetve a szakszervezetek érdekeit is szem előtt tartó elképzeléseivel. Pesszimista vélekedések szerint Németország politikai pangásnak és döntéshozatali bénultságnak néz elébe. Merkel egyelőre azt hangoztatja, hogy a pénzügyi konszolidáció, a munkahelyteremtés és a föderáció reformja közös érdek, ezért valaminek történnie kell. „Angie, Angie – énekli közben a Rolling Stones -, nem mondhatják, hogy meg sem próbáltuk.”