Hazánk elfogadta az Eurostat álláspontját, és az autópálya-finanszírozás költségeit átvezette az idei költségvetésbe. A továbbiakban Magyarország két, az Eurostat által jóváhagyott formában folytatja a sztrádák finanszírozását: a már megkezdett szakaszokat költségvetési forrásokból fejezik be, míg a még meg nem kezdett beruházások esetében a közös magán-állami programot alkalmazzák – fejtette ki a miniszter.
Veres kijelentette, nem számol azzal a lehetőséggel, az unió a távolabbi jövőben esetleg támogatások megvonásával sújtja Magyarországot a tartós hiánytúllépés miatt. Magyarország eddig is, és a jövőben is olyan mértékben folytatja a hiánycsökkentést, amely még összhangba hozható azzal, hogy mielőbb érdemben felzárkózhasson az EU fejlett tagállamaihoz.
Az ülés résztvevői közül senki nem szólt hozzá a magyar deficit ügyéhez. A tagországok képviselőiből álló uniós testület véleményét a testület vezetője, Caio Koch-Weser tolmácsolta, aki megerősítette, hogy az idei változást egyszeri intézkedések statisztikai átsorolása okozta, és fontosnak tartotta, hogy Magyarország a továbbiakban az Eurostat álláspontjának megfelelően jár el.
