Gazdaság

Szalay-Berzeviczy is 2010 mellett kardoskodik

A Budapesti Értéktőzsde elnöke szerint nem szabad lemondani az euró 2010-es bevezetéséről, mert a céldátum újabb halasztása könnyen utat nyithat a költségvetési fegyelem további romlásának – áll Szalay-Berzeviczy Attila közleményében.

A 2010-es céldátum tényleges feladása és így a maastrichti konvergenciafeltételek teljesítésének további csúszása lehetőséget biztosítana a politikának, hogy elodázza a fiskális egyensúly helyreállításához szükséges határozott és kemény kormányzati lépések megtételét. Ez pedig ártana Magyarország hitelességének, bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot teremtve a pénzpiacokon, ami könnyen elfordíthatja a befektetők egy jelentős részét.

Miközben tisztában vagyok a politikai erők szociális megfontolásaival, szeretném emlékeztetni a döntéshozókat: egy olyan kisméretű piacgazdaságnak, mint a magyar, nemcsak költséges, de kockázatos is egy önálló fizetőeszköz működtetése – írja Szalay. Ha a térség többi országához képest az euró bevezetésével késlekedünk, az nemcsak Magyarország versenyképességének további romlásához vezetne, de egy olyan helyzetben, amikor az államháztartási deficit tartósan meghaladja az ország növekedési ütemét, a költségvetési hiány pedig fizetésimérleg-hiánnyal párosul, fokozottan védtelenné tenné a forintot.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik