Olyan volt, mint amikor valaki a gyóntatófülkéből kilépve még visszaszól a papnak, hogy atyám, most pedig megyek a lányokhoz a kuplerájba – így jellemezte a légkört egy elemző, aki részt vett azon a találkozón, amelyen Veres János pénzügyminiszter megpróbálta eladni a piaci szereplőknek az idei költségvetési hiányról szóló és a jövő évi büdzséről írt tragikomédiát. Az idézett elemzőnek egyébként volt türelme ahhoz is, hogy megvárja a másfél órás késéssel a találkozóra érkező minisztert. Több kollégája egy órányi téblábolás után inkább visszatért Excel tábláihoz, vállvonogatva jegyezve meg, hogy „azok legalább pontosak és nem tévednek”.
GYOMORRONTÁS. A „gyónás” az idei államháztartási hiánycél tarthatatlanságának beismerését, az újabb vétek pedig a jövő évi büdzsé meghökkentő költekezését jelenti. A találkozón részt vevők beszámolói szerint a miniszter egyáltalán nem tűnt „bűnbánónak”, vidám hangulatban próbálta meg a magyar államadósság tetemes részét megvásárló intézményi befektetők képviselői torkán lenyomni a költségvetés számait. „Kínos volt a hangulat, kínos volt még kérdezni is” – összegezte benyomásait a találkozóról informátorunk. Rossz érzéseivel nincs egyedül. A Credit Suisse First Boston (CSFB) helyzetértékelése egyenesen arról beszél, hogy a piacnak „gyomorrontása” van már a magyar fiskális folyamatoktól, s vajmi kevés az esély arra, hogy a választások előtt a Fideszhez a népszerűségi mutatókban felzárkózni igyekvő MSZP-nek éppen most jutna eszébe gatyába rázni a fiskális politikát.
Az Inter-Európa Bank számításai szerint – az egyszeri tételeket és az Eurostatnál „lebukott” elszámolási megoldásokat nem számolva – az derül ki, hogy 2003-tól kezdve gyakorlatilag semmiféle előrelépés nem történt a belső egyensúly megteremtése irányába. A legaggasztóbb momentum a bizonytalanság, s ez két csatornán keresztül hat. Az euró-bevezetés meghirdetett időpontját ugyan eddig is erős kétellyel kezelte a piac, mostanra viszont teljesen elveszett a várakozásokat orientálni képes, „horgonyként” funkcionáló céldátum hitelessége. A bizonytalanság második forrása: a kormány ahelyett, hogy megpróbált volna egy reális, s a piacok számára is hihető dátumot megjelölni, gyakorlatilag időt kért, ami a befektetők szemében legalábbis a határozatlanság, de még inkább a céltalanság jele. A Danske Bank a „rossztól a legrosszabbig” kifejezést használja a magyar fiskális politika jellemzésére. A pénzintézet közgazdászai szerint a magyar kormány továbbra is a „könnyű megoldásokat” keresi a helyett, hogy elismerné a költségvetési problémák komolyságát. „A legutóbbi fejlemények és a komoly egyensúlyi problémák ismeretében roppant nehéz optimistának lenni a forint- és a kötvénypiacokkal kapcsolatban” – írja az elemzés.
A régió országai egyébként sorra veszik vissza az eurózóna-csatlakozási céldátumokat: Csehország 2010-et, Szlovákia 2009-et jelölte meg újabb terminusként – holott korábban mindkét állam 2008-at vette célba -, Lengyelországban egyelőre nincs hivatalos dátum, a választásokon győztes Jog és Igazság párt 2012-es dátumot emleget, az előző kormány 2010-et várt. Úgy tűnik, Magyarország is beáll a sorba, kár, hogy valószínűleg az utolsóként. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy a kabinet az év végéig megvizsgálja a 2010-es csatlakozás teljesíthetőségét, Orbán Viktor, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője pedig – amellett, hogy hangsúlyozta az euró bevezetésének fontosságát – 2013-2016-ot említette reális csatlakozási dátumként. Ez utóbbi egyébként érthető is: a 2010-es csatlakozáshoz a következő kormányzati ciklusban roppant feszes fiskális politika szükséges, s ha nyer a Fidesz, nyilván nem akarja az előző kormány szennyesét a saját népszerűsége rovására tisztára mosni.
VERSENYHÁTRÁNY. Arról a rövid távú érdekek béklyójában vergődő politikusok elegánsan megfeledkeznek, hogy számunkra kevés nagyobb versenyhátrány képzelhető el annál, mint hogy szomszédaink – egyben legnagyobb regionális versenytársaink – már eurót használnak, mi pedig nem. A megszűnő árfolyamkockázat által nyújtott előnyökről ez esetben kénytelenek leszünk lemondani, ami gyakorlatilag ledolgozhatatlan versenyhátrányt okoz: nagyon nehéz lesz majd a beáramló működő tőke nagyságával büszkélkedni, mert a külföld háromszor is meggondolja majd, vállalja-e az árfolyamkockázatot egy olyan országban, amelynek szomszédságában nem kell ilyen rizikóval számolnia. Arról nem is beszélve, hogy a „kimaradás” érzése morálisan és lelkileg is teherként jelentkezhet nemcsak a magyar választópolgárokban, de a gazdasági szereplőkben is.
Közgazdászok szerint a jövő évi választási költségvetés, az adósságfinanszírozás kapcsán a befektetők egyre inkább a folyó fizetési mérlegre fókuszálnak. A kormány tavaly és az idén is egyre inkább devizakötvény-kibocsátásokkal finanszírozza a hiányt, ez bőséges és nem túl árérzékeny likviditási csatorna, ráadásul nagyon erősen támogatja a belföldi szektorok devizahitel-kereslete. A deviza alapú kibocsátásokkal kapcsolatban felvetődik azonban az a probléma, hogy a nagy nemzetközi hitelminősítők – látva a külső és a belső egyensúly felborulását – leminősítik a magyar államadósságot.
A törvényjavaslat egyik legérdekesebb pontja, hogy a kabinet, engedve az Eurostat elszámolási elvárásainak, a költségvetésben szerepelteti a sztrádaépítések költségeinek jelentős részét. Ez egyben azt is jelenti, hogy lefújják az autópálya-építés finanszírozását célzó devizakötvény-kibocsátást.
NÖVEKVŐ KIADÁSOK. A jövő évi költségvetést finoman szólva sem lehet a feszes fiskális politika iskolapéldájának tekinteni. A várt GDP-hez viszonyítva a kiadások 46,4 százalékra emelkedtek az egy évvel korábbi 45,7 százalékról, míg a bevételi oldal 41 százalékról 39,6 százalékra mérséklődött. Ez részben jelezheti azt is, hogy a bevételeket a korábbi éveknél reálisabban tervezi a kormány, viszont ez esetben a kiadásoknak is ezzel együtt kellett volna mérséklődniük.
A büdzsé tervezete büszkén hivatkozik az ötéves adómérséklési programra, ennek jövőre időzített elemei – áfa- és szja-csökkentés – azonban jórészt jóléti intézkedéseket szolgálnak. A gazdálkodó szervezetek befizetéseire vonatkozó elképzelések megítélése is ellentmondásos. A kabinet egyedül az evából számít jelentősebb bevételnövekedésre, a tervezet szerint 42 százalékkal több, azaz 107 milliárd folyna be e címen. A társasági adóból, a bankadóból az ideinél kevesebb bevétel várható. Áfából a büdzsé 1787 milliárd forintra számít, ez – figyelembe véve, hogy az elmúlt két évben mennyire kényes pontja volt ez a költségvetés bevételi oldalának – realistábbnak tűnik a korábbi előirányzatoknál. Az áfa-bevétel csökkenésénél ugyanakkor figyelembe kell venni a 25 százalékos adókulcs leszállítását is, bár a tervezet készítői számolnak a lakossági fogyasztás megugrásának a kieső bevételeket kompenzáló hatásával.
A jövedéki adókból befolyó bevételre csak minimális – 2 százalékos – emelkedés van betervezve. Az adónem 60 százalékát az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó adja, ennek mértéke nem változik jövőre. A másik nagy tétel, a cigaretta jövedéki adója emelkedik ugyan, ezt azonban ellentételezi a fogyasztás várt csökkenése. Számottevő bevételi többlet származhat a regisztrációs adó 33 százalékos emeléséből, a tervek szerint 30 százalékkal – az áfa-csökkentés miatt – 62 milliárd forintra nő a befizetés. A jövő évi büdzsé egyik legnagyobb ráncfelvarrása lehet, hogy a kormány a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatokhoz hozzácsapta az EU-támogatásokból származó bevételt – 309 milliárd forintot – is, így egyből szebbnek látszik a menyasszony.
NYERTESEK. A kiadási oldalt – pénzforgalmi szempontból – a GDP százalékában vizsgálva kitűnik, hogy az állam nem kapkodja el jövőre sem az elsőként magán végrehajtandó spórolást: az állam működési funkcióira elköltött pénz arányaiban még emelkedik is (lásd a táblázatot). A jóléti kiadások nyertesei az oktatás és a szociális ellátó rendszer egyes elemei lehetnek, így például a családi pótlék. Az állam kiadásai legnagyobb mértékben a gazdasági funkciókban bővülnek: a közúti közlekedési tevékenységek támogatása a GDP 1,45 százalékáról például több mint 2 százalékra emelkedik.
„Első pillantásra annyi valószínűnek látszik – állítja Kovács György, a Budapest Economics közgazdásza -, hogy a jövő évi büdzsé fő tervezésének alapjául szolgáló makrogazdasági várakozások nagyjából megalapozottak.” A GDP-bővülés várhatóan tényleg 4 százalék körül alakulhat, az infláció kicsit elmaradhat a tervezett 2 százaléktól. A közgazdász szerint ugyanakkor probléma eddig sem ezzel, hanem a bázis alapú tervezéssel volt, a költségvetés az előző évi előirányzatok irrealitásán szokott megbukni.
Akkor pedig ismét mehet gyónni a pénzügyminiszter.
