Gazdaság

Elkezdődött a Parmalat-per Milanóban

Szerdán megkezdődött a tárgyalása Milánóban Calisto Tanzi-nak, az olasz óriás-tejüzem, a Parmalat alapítójának, valamint a többi volt igazgatónak, ügyvédeknek és könyvelőknek, két évvel a 14 milliárd eurós könyvelési trükk kapcsán kirobbant botrány után – értesült a BBC.

Tanzit, és tizenöt bűntársát csalárd piaci magatartás, a tőzsdefelügyelet megtévesztése és könyvelési csalás miatt állítják bíróság elé, mivel 2003-ban a 14 milliárd eurós hiányt könyvelési trükkökkel próbáltak elfedni. A cég azt állította, félrevezetett befektetők követelései offshore kintlévőségekből nem léteznek. A kölcsönzött pénzt a nem létező kintlevőségekre hivatkozva szerezte a cég a megszédített befektetőktől a látványos összeomlás előtt.

Szintén a vádlottak padjára került három cég, a Bank of Amerika olaszországi irodái, és a könnyvvizsgálattal foglalkozó Deloitte & Tousche, valamint a Grant Thornton. Őket ezzel vádolják, hogy segítettek elfedni a cég valódi pénzügyi helyzetét. Tanzi várhatóan terhelő vallomást tesz, a botrány elfedését hitelekkel segítő bankokra hárítva a felelősséget. “Calisto Tanzi tisztában van az őt terhelő felelősséggel” – mondta az ügyvédje, aki azt nyilatkozta, együttműködnek abban, hogy a bíróság rekonstruálni tudja, mi történt valójában, és annak alapján tudjon ítéletet hozni.

Júniusban a milánói bíróság két és fél éves börtönbüntetést osztott ki 11 embernek, többségében volt parmalatos vezetőknek, köztük Fausto Tonna-nak, a vállalat pénzügyi vezetőjének.

Az „európai Enronnak” nevezett multimilliárd dolláros pénzügyi botrány letörölhetetlen nyomot hagyott Olaszországhon, és százezer befektetőt fosztott meg megtakarításától, megindítva ezzel többtucatnyi befolyásos vállalati és banki tisztviselő letartóztatását – írta az International Herald Tribune.

A botrány azért tört ki, mert napvilágra került: Tanzi, a cég elnök-vezérigazgatója félmilliárd eurót “mentett ki” a cégből, hogy ezzel finanszírozza a családja tulajdonában levő, gyengélkedő idegenforgalmi vállalkozást. A többségi tulajdonnal bíró Tanzi perdöntő dokumentumok megsemmisítésére készült, ám erre már nem volt ideje. Elfogásában a rendőrség segítségére volt egykori pénzügyi igazgatója, Fausto Tonna, aki Tanzit tette felelőssé azokért a hatalmas adósságokért, amelyek végül a konszern pénzügyi összeomlásához vezettek.

A nyomozók Tonna segítségével próbálták feltérképezni az öt kontinensen kiépített vállalatbirodalmat. A külföldön, többek között a Kajmán-szigeteken bejegyzett cégek segítségével kerülték meg az adófizetést, mosták tisztára a “fekete pénzeket”. Az olaszországi ügyészségi kihallgatásokon az is kiderült, hogy a Parmalat több milliárd eurót vesztett az elmúlt években latin-amerikai terjeszkedésén, valamint az árfolyammozgásokon is.

Miután a trükk kiderült, a cég gyorsított eljárásban kapott csődvédelmet, s ekkor került a vállalat élére az itáliai “cégmentő” menedzser, Enrico Bondi. Az ő kinevezése is jelezte, hogy az olasz kormánynak presztízskérdés a Parmalat megmentése. Az 1961-ben alapított vállalat ma Olaszországban a hetedik ipari vállalkozás. A botrány kitörése előtt több mint 2 milliárd eurót ért a tőzsdén.

Egy éve arról érkeztek hírek, hogy Tanzi régóta keresett titkos vagyonát megtalálta egy ügyvédcsoport, amely a Parmalat csődgondnokának megbízásából kutat világszerte a titkos Parmalat-vagyon után. A La Repubblica híre szerint az ügyvédek a franciaországi Chamonix-ban, Brazíliában és Uruguayban akadtak ingatlanok és számlák nyomára. Egy londoni ügyvédi iroda közlése szerint eddig 8,9 millió eurós titkos vagyont találtak. Tanzi ügyvédje határozottan tagadta a La Repubblica jelentését, hangsúlyozva, hogy a Tanzi család tulajdonában levő ingatlanok bevételeit rendszeresen jelentették a Parmalat adóbevallásaiban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik