Gazdaság

Sokallják a jövedéki adó emelését a sörgyártók

A Magyar Sörgyártók Szövetsége túlzott mértékűnek tartja a sör jövedéki adójának tervezett 20 százalékos emelését – hangoztatta Kiss Elemér, a szövetség elnöke.

A szövetség ezért tárgyalásokat kezdeményezett a Pénzügyminisztériummal a tervezett adóemelés mértékének csökkentéséről. A tárgyalásokra előre láthatólag a jövő héten kerül sor – mondta Kiss Elemér.

Az elnök szerint az adóemelést a gyártók kénytelenek lennének a fogyasztókra hárítani, ami az államnak adóbevétel kiesést jelentene, mivel tovább csökkenne a magyarországi sörfogyasztás. Tavaly a sörfogyasztás 10 százalékkal csökkent a sörszövetség tagvállalatainál. Az összfogyasztást tekintve Magyarországon a csökkenés mértéke 2 százalékot tett ki. A két arányszám közti különbséget az import sörökkel pótolták a fogyasztók – jelezte Kiss Elemér. Tavaly 7,2 millió hektoliter sör fogyott Magyarországon, az idén ennél kevesebbre számítanak, ám a csökkenés mértékéről az elnök még nem tudott pontos prognózist adni.

A Magyar Sörgyártók Szövetségének tagvállalatai a múlt évben a szakértők szerint mintegy 120 milliárd forintos árbevételt könyvelhettek el. Az árbevétel a fogyasztáscsökkenést meghaladó mértékben mintegy 15-20 százalék körüli mértékben esett vissza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik