Gazdaság

Székely: Csináljunk Írországot Magyarországból!

Székely Péter, a Transelektro csoport elnöke Írországhoz hasonlóan a hazai szereplőket kis-, közép- és nagyvállalatokat támogató, kormányciklusokon átívelő gazdasági program kialakítását szorgalmazná. Ennek megvalósítása érdekében azonban úgy érzi, folytatni kell a párbeszédet a politikai elittel, hogy a gazdaságpolitikai gondolkodás ebbe az irányba haladjon.

Az Orbán Viktor és Matolcsy György által meghirdetett gazdasági konzultációra meghívott szakértők között négy olyan is van, aki a Magyar Többségi Tulajdonú Magánvállalatok Klubjába tartozik. Egyikőjük, Székely Péter, a Transelektro csoport elnöke a FigyelőNetnek elmondta, hogy ők már régóta és többször is próbálnak párbeszédet folytatni a kormányzattal és az összes parlamenti párt vezető képviselőivel, egy patrióta, magyar gazdasági vállalatokat jobban támogató, kormányzeti ciklusokon átívelő valamint egy a nemzeti érdekek alapján összeállított gazdaságpolitikáról. E koncepcióval a négy parlamenti párt meghívott képviselői egyet is értettek – mondta Székely.

A most elindított gazdasági konzultáció első alapító találkozóján, konkrétumokról még nem esett szó és nem körvonalazódott pontosan mi is lesz a tanácsadók szerepe a kitűzött célok megvalósításában, de szeretnék, hogy az itt kidolgozott terv megvalósítása legyen pártfüggetlen – hangsúlyozta Székely.

A Transelektro csoport elnöke szerint Írország példája követhető lenne. Úgy érzi azonban, hogy ennek érdekében a meghívott szakértők részéről továbbra is a pártsemleges nemzeti, gazdasági érdekeket mindenek elött szemelött tartó irányban kell lobbizni. A meghívást azért fogadták el mert Orbán Viktor elképzelései is ezeket az alapvetéseket tartalmazzák. Székely példaként elmondta, hogy a közbeszerzéseknél EU-konform módon a magyar cégeket legalább azonos helyzetbe kellene hozni, biztosítani számukra egyelő esélyeket, vagy esetleg akár előnyben is részesíteni őket. Ez biztosan több munkahelyet is teremthetne az országban– jegyezte meg Székely.


Továbbá hozzátette, hogy ennek igazából a 2007-2013-as időszakban lenne óriási jelentősége, amikor borzasztóan nagy pénzek jöhetnek az EU-ból az országba fejlesztési céllal. Egy, a magyar vállalatokat előnyben részesítő, uniós előírásoknak is megfelelő szabályozásból így, a hazai ipar többet profitálhatna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik