Főhet a Pénzügyminisztérium feje: egyre inkább úgy tűnik, hogy csak az optimista forgatókönyv alapján lesznek képesek a hazai pénzintézetek „csontra” teljesíteni a bankadóból tervezett 30 milliárd forintos befizetést. Sőt, az is előfordulhat, hogy a második félév várható profitvisszaesése miatt a bevétel alulmúlja majd a minisztériumi terveket. Erről persze nem a bankok tehetnek: az év elején még az optimista szakértők is általában november-decemberre vártak csak 6,25 százalékos jegybanki alapkamatot, a pesszimistábbak pedig megálltak 6,5-7,0 százalékon. Márpedig a meredeken csökkenő kamatszint a bankok számára szűkülő kamatmarzzsal jár, amit csak szépíteni tud az a tény, hogy hiteleik zömét továbbra is a forintkölcsönöknél lényegesen nagyobb kamatkülönbözet mellett tudják kihelyezni. A jelek szerint ugyanis a devizahitel-felvétel megingathatatlan.
LASSULÓBAN. Egyelőre a pénzintézeti szektor – általunk vizsgált – tagjainak profitnövekedésével ugyan nincs baj, adózás előtti profitjuk éves szinten mintegy 30 százalékkal bővült (lásd a táblázatot), ám a dinamika erős kétségeket ébreszt. Bankjaink között nem akadt olyan, ahol az adózás előtti profitszint növekedésének üteme meghaladná a 2004-es tempót. Szinte borítékolható, hogy az egyszeri nagy nyereségjavító tételek (mint például az Erste esetében a Postabank-frigy számokban való megjelenése) után a szektor mind több tagja lesz kénytelen a bázisadatokkal összevetve csökkenő eredményről beszámolni. Ez megtörtént már a hitelstruktúra-váltáson átesett Általános Értékforgalmi Banknál, de a Budapest Bank eredménye is csökkent. Utóbbinál, csakúgy, mint például a Raiffeisen és a CIB esetében, profitmérséklő tényezőnek számít a napjainkban tapasztalható fióknyitási láz is.
Bankjaink az év elején komoly önsajnálatba fogtak: egyszerűen nem mentek a lakáshitelek, s bár a második negyedévben ritkábbá váltak a panaszos hangok, a teljes hitelnövekedés megbicsaklott. A piac nagy kérdése, hogy sikerül-e valóban pénzre váltani azt a vélekedést, miszerint továbbra is jelentős a hazai hitelfelvételi potenciál – elsősorban lakossági, valamint a kis- és középvállalati szegmensben. A hazai banki vezetők mindenesetre erre alapozva tervezték őszi hitelkampányaikat.
Ami bizonyos: a pénzintézetek egyre nagyobb súlyt helyeznek a hitelezésre, ennek következtében a hitel/betét mutatóik rendre 100 feletti értéket mutatnak – az általunk külön elemzett bankoknál ez a mutató 107,88-as értékről 110,95-re emelkedett. A számokból kitűnik, hogy közel az idő, amikor a legnagyobb hazai betétgyűjtőnek számító OTP-nél is meghaladja majd a hitelek volumene a betétekét.
Bankjaink jó része az alászálló kamatkörnyezetben is tudott új ügyfélpénzeket behúzni. Az igaz, hogy az egyre alacsonyabb megtérülés mellett az adott konstrukcióban nem kötik le újra az ügyfelek a felszabaduló pénzeket. A bankok szerencséjére azonban nem mennek túl messzire, hiszen a befektetési alapok piaca hihetetlen növekedést mutat. Az ezen a piacon aktív hazai bankok joggal örülhetnek: nemhogy régi betéteseik pénzét képesek így a csoporton belül tartani, de mind több új pénzt is képesek bevonni a rendszerbe. A K&H-nál például egy év alatt 82 százalékkal bővült a befektetési alapokban kezelt vagyon, míg a Raiffeisennél az első félév során 59,8 milliárd forinttal, 105 milliárdra nőtt az alapokban őrzött vagyon mértéke. Sebők Sándor, az Inter-Európa Bank vezérigazgató-helyettese nem félti a befektetési alapokat; olasz példára hivatkozva úgy vélekedik, hogy a csökkenő betéti kamatok mellett nem kell attól tartani, hogy egy kijózanító hullám miatt a pénzüket alapokba vivők hirtelen a kivét mellett döntenének. Sőt, szerinte inkább az átáramlás folytatódására kell felkészülniük a bankok treasury osztályainak.
 |
|
DÍJAZOTT NÖVEKEDÉS. A „szűk marzsú” évekre ugyanakkor készülni kell, s ez bizony egyre inkább látszik a pénzintézetek díjstruktúráján. A kamat- és díjbevételeken belül az utóbbiak egyre hangsúlyosabban törnek előre. A táblázatban szereplő bankok esetében egy év alatt 20,1 százalékról 23,3 százalékra növekedett a díjak és jutalékok részaránya, mégpedig annak következtében, hogy év/év alapon a pénzintézetek a nettó kamatbevétel 16,5 százalékos növekedésével párhuzamosan 40,4 százalékkal több pénzt szedtek be különböző díjak és jutalékok címén az ügyfelektől. Sovány vigasz az, amit az egyik pénzintézet vezérigazgató-helyettese mondott indoklásként. E szerint az idei „díjugrásnak” az az egyik oka, hogy a „gavallér” bankok nagy része addig nem igazán akarta a jutalékoldalon is nyomorítani az ügyfeleket, amíg a kamatkülönbözetből nagyon jól megéltek. A díj- és jutalékfelzárkózás Európához szinte biztosan folytatódik majd, miközben a banki hitelkamat-szintek csökkenésében csak jóval lassúbb változás várható. Igaz, ezt alapvetően magunknak köszönhetjük; különösen a továbbra is jellemző fogyasztói szokásnak, amely a törlesztő részletet nézi egy-egy hitelnél, míg a kamatra, teljes hiteldíj mutatóra szinte ügyet sem vet.
Persze mindezt a gazdaságpolitikusok is jól látják, ezért aztán a banki profitok előrejelzésénél óvatosnak kell lenni. Díjpolitikájuk ugyanis komoly muníciót adhat majd a döntéshozóknak arra, hogy harsányan felemeljék szavukat, s a banki különadó további fenntartása mellett lobbizzanak.
