Telefonon hívta fel a hónapok óta munkát kereső budapesti férfi az Expresszben hirdető céget. Néhány mondat után közölték vele: a szükséges formaságok rendezése után elkezdhet dolgozni. Ám mielőtt elköszönt volna, a férfi a biztonság kedvéért még megkérdezte: „Ugye nem baj, hogy roma vagyok?” Rövid hallgatás után a telefonos ügyintéző annyit mondott: „Akkor sajnos nem kaphatja meg az állást.”
6,2 százalék – egy, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1050 roma családjára kiterjedő 2003-as kutatás szerint a munkaképes korú felnőttek ekkora hányadának volt állandó állása.
PEREK SORA. „Én egyik ügyfelemnek sem tanácsolnám, hogy ilyen kérdést tegyen fel. Ez esetben azért volt érthető, mert az illetőt már több kudarc érte” – összegzi a történetet Bodrogi Bea ügyvéd, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) vezetője. Korábban ugyanis a férfi több céggel is egyeztetett telefonon, ám amikor a helyszínen megjelent, hol nyíltan, hol burkoltan közölték vele, hogy származása miatt nem alkalmazzák. Az ügyvéd tapasztalata szerint a romák csak akkor fordulnak a jogvédő irodához vagy más civil szervezethez, amikor végképp elveszítik a reményt. „Ez a férfi is panaszolta, hogy számtalanszor hozták a tudomására: azért nem kell, mert roma. Ez az eset volt az utolsó csepp a pohárban. Most készítjük elő a pert”- fogalmaz az érdekvédő jogász.
A NEKI évenként kiadott Fehér Füzete a romákat ért diszkrimináció eseteit dolgozza fel. Az esettanulmányok az elmúlt években legföljebb annyi változásról tanúskodnak, hogy míg a kilencvenes évek közepén nyíltan uszító, rasszista hangnemben rekesztették ki a munkaerőpiacról a romákat, mára valamelyest „finomodtak” az eszközök. A munkafelvevők legtöbbször olyan semleges kifogással élnek, hogy betelt az állás, s talán ritkábban akad arra példa, hogy szemtől szemben megmondják: romák számára nincs munkahely. A vagyonőri képzettséggel rendelkező R. Norbertet például az őt alkalmazni kívánó iroda vezetője felvette volna. Már úgy kezelték, mintha a dolgozójuk lenne, amikor a fővállalkozó arra járó területi igazgatója meglátta őt, és leállíttatta a felvételi eljárást. Másnap annyit közöltek vele: „bizonyos okok” miatt mégsem tudják alkalmazni. Amikor rákérdezett, mégis miért, azt a választ kapta: „Mert az igazgató snájdig fiatalembert akar”. Az egyenlő bánásmód kötelezettségének sérelme miatt az ügyben 800 ezer forint nem vagyoni kár megítéléséért per van folyamatban.
Kormányzati próbálkozások
A hátrányos helyzetű romák továbbtanulását több kormány-intézkedés is igyekszik segíteni:
INGYENES ÉTKEZTETÉS. A hátrányos helyzetű gyerekek 2003 szeptembere óta ingyenesen étkezhetnek az óvodában. Az új közoktatási törvény kötelezővé teszi a hátrányos helyzetű gyerekek felvételét az óvodába, iskolai napközibe, illetve kollégiumba.
INTEGRÁCIÓS NORMATÍVA. Az alapfokú oktatásban külön normatíva ösztönzi a tanintézményeket a hátrányos helyzetű tanulók integrált keretek között történő oktatására-nevelésére. A normatíva összege a 2004/2005-ös tanévben 20 ezer forint gyermekenként. Ugyancsak 2003 szeptemberétől az általános iskolák 1. és 5., valamint a szakiskolák 9. évfolyamán integrációs felkészítés folytatható.
ELKÜLÖNÍTÉS NÉLKÜL. Az Utolsó padból program keretében szakértői bizottság vizsgálja meg a gyermekek képességét, s akit lehet, azt az eltérő tantervű (régen: kise-gítő) iskolákból visszahelyezik a normál tantervű oktatási intézményekbe. Ilyen vissza-helyezésre a 2003/2004-es tanévben 230 esetben került sor.
EGYETEMI TÁMOGATÁS. A hátrányos helyzetű fiatalok 2005-től felvételt nyerhetnek az egyetemek/főiskolák államilag finanszírozott képzésére, ha megszerzik a költségtérítéses szakon bejutáshoz szükséges ponthatárt. Azaz gyakorlatilag az állam fizeti be őket az egyetemi, főiskolai képzésre.
ÖSZTÖNDÍJPROGRAM. Az idén mintegy 25 ezer diák kap évi 60 ezer forintos ellátást. A kifizetés idejéről és feltételeiről jelenleg vita folyik a Magyaror-szági Cigányokért Közalapít-vány és az esélyegyenlőségi tárca között.
Az a néhány száz panasz, amelyről a jogvédő szervezetek értesülnek, csupán a jéghegy csúcsa. Óriási a romák ellen elkövetett diszkrimináció látenciája; maguk a sértettek sem rohannak egyből jogászhoz vagy a bíróságra. A beperelt munkaadók sokszor nem is értik, mit keresnek a bíróságon. Még a Magyarországra betelepült külföldi cégek alkalmazási gyakorlatában is fellelhető a romaellenesség. Egy olasz tulajdonú vállalkozás például futószalag mellé keresett betanított munkásokat, a roma jelentkezőket azonban már a portánál elküldték.
Kizárólag törvényi eszközökkel persze nem lehet elérni az előítéletesség csökkenését, ám az elmúlt években életbe lépett antidiszkriminációs passzusoknak egy pozitív hatásuk mégis van: egyértelművé vált, mi az, ami tilos.
Mindez persze csak az érem egyik oldala, hiszen a hátrányos helyzet ellenére sem lehet olyan következtetést levonni, hogy a kisebbség körében tapasztalható 70 százalékos – egyes becslések szerint 80-90 százalékos – munkanélküliségnek kizárólag a diszkrimináció az oka. (A Kemény István és Janky Béla által 2003-ban készített országos felmérés idején a 15-74 éves roma népesség 21 százaléka volt foglalkoztatott.) Mindenekelőtt azért nem, mert az érintettek többsége addig sem jut el, hogy álláshirdetésre jelentkezzen. Ennek egyebek között az a magyarázata, hogy több mint 60 százalékuk a gazdaságilag elmaradott régiókban él, ahol egyáltalán nincs állandó munkalehetőség. Vagy ha a betelepült cégek mégis keresnek alkalmazottakat, csakis szakképzett munkaerőt kívánnak foglalkoztatni. A 2003-as cigánykutatás alapján készült tanulmány szerint éppen azokban a megyékben – Fejér, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron – a legalacsonyabb a munkanélküliség, ahol a legkevesebb roma él.
ISKOLÁZATLANUL. A romák számára tömeges munkaalkalmat továbbra is a közmunka-programok nyújtanak. A munkaügyi központok 2004-ben mintegy 2,5 milliárd forint felhasználásával 15 ezer roma foglalkoztatását oldották meg ilyen módon. S bár az ezekre a programokra fordított források nagysága évről évre nő, a romák részvételi aránya mégsem emelkedik érdemben. A szaktárca emellett aktív foglalkoztatást segítő programok révén vonja be a romákat a munkaerőpiacra. A múlt évben szak- és átképzésre 530 millió forintot fordítottak a megyei munkaügyi központok, s e programban megközelítőleg 5200 roma vett részt. A több tízmillió forintos átképzési projektek révén alkalmanként 15-20 roma szerez valamilyen szakképzettséget, és a megyei munkaügyi központok adatai szerint közülük is 40 százalék tud csak elhelyezkedni.
Céltalan segélyezés
Pusztán a juttatandó segélyek, szociális ellátások emelésével nem lehet megoldani az egyre súlyosbodó problémát, már csak azért sem, mert nyolc-tíz éven belül megduplázódik a roma népesség létszáma. Azaz, ha addig nem javul számottevően a foglalkoztatottak aránya, az aktív adófizetők helyett csupán az eltartottak száma nő. A jelenlegi – foglalkoztatást segítő, oktatási szegregációt megszüntető, egészségügyi és szociális – ellátásokhoz való jobb hozzáférést biztosító – kormányzati programok azonban nem erre összpontosítanak.
A minisztériumok összességében mintegy 300 milliárd forintot fordítanak esélyegyenlőségi célokra, így ez az összeg közvetlen vagy közvetett módon a romák integrációját is segítheti. A keretet ráadásul tovább bővíti az a mintegy 70 milliárd forintnyi uniós forrás, amely az első Nemzeti Fejlesztési Terv időszakában, azaz 2006-ig esélyegyenlőségi és felzárkóztató programokra fordítható. Azt nehéz lenne meghatározni, ezen összegekből ténylegesen mennyit fordít a kormány a romák integrációjára. Az etnikai alapú megkülönböztetés ugyanis – például a munkaügyi központokban a roma munkavállalók külön regisztrálása – sértené a cigány kisebbséget, s a törvény is tiltja. Ám tény, hogy a másfélszázezres aktív munkaképes roma populáció tagjai közül a központi kormányzati programok hatásaként – a közmunkaprogramot leszámítva – évente mindössze néhány ezer ember tud hosszabb, de inkább rövidebb időre elhelyezkedni. Korábban az egységes pénzügyi és szakmai utókövetési rendszer hiánya megakadályozta a kormányzati erőfeszítések eredményeinek mérését, 2004 óta azonban él az a monitoring rendszer, amellyel szinte projektekre lebontva lehet nyomon követni a pénzek felhasználását.
A cigány szervezetek a roma oktatási antidiszkriminációs politikát tartják a legnagyobb jelentőségűnek, ám értékelésük szerint korai lenne sikertörténetről beszélni. Kemény István szociológus a közelmúltban egy szakmai konferencián ezt így fogalmazta meg: „Akkor jelenthető ki, hogy megtörtént a romák felzárkóztatása, ha ugyanolyan arányban járnak középiskolákba és egyetemekre, mint a nem cigányok.”
