sztrájkjukkal egyértelművé tették, hogy meg akarják fúrni a Budapest Airport (BA) Rt. rendkívül sikeresnek ígérkező privatizációját. Ráadásul az sem mondható el, hogy a követeléseik méltányolhatók. Szerettek volna tulajdonrészt kapni a magánosítás során, de vajon mi indokolja, hogy például egy csomagkezelő tulajdonrészt kapjon? Másik fontos követelésük a béremelés. Csakhogy a beosztott dolgozók alapbére 2004 januárja óta csaknem 40 százalékkal emelkedett, s most az átlagkereset 242 ezer forint havonta, ami országos összehasonlításban igen kedvezőnek mondható. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. a tranzakció sikere érdekében még erre is hajlandó volt ráemelni, s az idei 6,6 százalékos béremelés után további 8 százalékot ajánlott fel, ezt juttatásokkal fejelte meg, a tulajdonszerzés helyett pedig 3,5 havi fizetésnek megfelelő privatizációs bónuszt kínált. A dolgozók azonban ezt is keveslik. Valószínűleg úgy gondolják, hogy jó alkupozícióban vannak, különösen azután, hogy a munkaügyi bíróság a keresetüknek helyt adva első fokon lényegében érvénytelenítette a privatizációs kiírást. A dolgozók szerint ugyanis a tulajdonos – a Munka törvénykönyvét megsértve – nem kérte ki az üzemi tanács véleményét az ügyben. Az ÁPV Rt. fellebbezett, azt az álláspontot képviselve, hogy a privatizációs szervezet nem munkáltató, s a magánosítást nem a Munka törvénykönyve, hanem a privatizációs törvény alapján kell lebonyolítania. Másodfokon még megnyerhetik a pert, de az sem kizárt, hogy kifutnak az időből. November elején ugyanis eredményt kellene hirdetni a tenderen.
Mindez legalább 390 milliárd forint költségvetési bevételt veszélyeztet, ennyi volt ugyanis az első körben kínált legmagasabb összeg. Ennél is fontosabb azonban, hogy egy meghiúsult privatizáció a már most betelt kapacitással működő Ferihegyi repülőtér fejlesztését akadályozná meg. Nem épülnének új kifutópályák, szállodák, konferencia- és logisztikai központok. Az államnak ugyanis nincsenek forrásai erre. S ha Ferihegy nem fejlődik, az az üzleti életre, a turizmusra is kihat. Az egész országnak okozhat kárt, ha a BA Rt. dolgozói alkalmazottként többet akarnak kicsikarni, mint amennyit a rosszabb alkupozícióban lévő magyar munkavállalók valaha is megkaptak.
