Csizmadiaként nem, cirkusz-, báb- és iparművészként viszont akár triplán is jogot formálhatott volna az ekho szerinti adózás választására Korngut Salamon, a főként Vitéz László figurájáról híressé vált, és napjainkban Kemény Henrik révén ismert dinasztia alapítója – már amennyiben az új köztehertípust még a XIX. században vezetik be. Az ekho azonban a jelenkor találmánya, akárcsak a processzorhűtés. Ennek tudatában felmerül a kérdés, miért nem vehetők egy kalap alá az informatikai szakemberek a könyv- és lapkiadók szerkesztőivel, az újságírókkal, a rádiós és tévés szerkesztőkkel, vagy akár az írókkal és a műfordítókkal. Sőt, a sor folytatható: a képzőművészek, az iparművészek, a zeneszerzők és a zenészek, a fotóművészek, az operatőrök, a rendezők, a koreográfusok, a színészek (és általában az előadóművészek: a bábművészek, az énekesek, a táncművészek, a népzenészek vagy éppenséggel a cirkuszművészek) mind külön megítélés alá esnek.
A hivatalos magyarázat szerint ennek az az oka, hogy a felsoroltakkal ellentétben, az informatikában dolgozók – például egy lapkiadó cégnél – csupán másodlagos közreműködők a „közügyek szabad megvitatásának és a művészeti élet szabadsága megvalósulásának előmozdításában”. Márpedig az ekho bevezetéséről szóló jogszabálytervezet eredeti célja a közvetlen hozzájárulók közterheinek enyhítése – tevékenységük sajátosságainak figyelembevételével. Az valóban furcsán venné ki magát – ráadásul alkotmányossági kérdéseket is felvetne -, ha egy lapkiadónál dolgozó rendszergazda választhatná az ekhót, miközben egy tanácsadó cég rendszereinek felügyelője nem. Némi malíciával ugyan, de az érvelés elfogadható az „ekhós szekérről” szintén leparancsolt muzeológusok, konzer-
vátorok, restaurátorok, preparátorok esetében is. Ám az rejtély, kinek szúrhatja a szemét a szintúgy kitagadott jelmez- és díszlettervezők, akik közül nem egy iparművészeti egyetemet végzett…
Az ekho választásának – legalábbis a törvénytervezet jelen állapota szerint – több kritériuma is van. A vállalkozási, megbízási szerződésen vagy munkaviszonyon alapuló jogviszonyból származó jövedelemnek el kell érnie a minimálbér szintjét, továbbá a tevékenységnek meg kell egyeznie a jogszabályban meghatározandó foglalkozások egyikével. Végül, de nem utolsósorban feltétel a munkáltató írásos nyilatkozata is arról, hogy minden kifizetett jövedelem után az – amúgy az adómentes minimálbér és a teljes bevétel közötti összegre kirótt – ekho szerinti közteherviselést választja. Megelőzendő a jogosulatlan ekhózást, a jogalkotók nem elégedtek meg az adókülönbözetek megfizetésének kilátásba helyezésével: elrettentésül 8 százalékos mulasztási bírságot javasolnak büntetésül, természetesen a teljes bevételre vetítve.
Akárcsak az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) esetében, az ekhónál is lesz felső jövedelemhatár, mégpedig 10 millió forint. Ez egyelőre nem változott az eredeti elképzelésekhez képest, mint ahogyan a 35 százalékos mérték is maradt a régi: ebből a munkavállaló 15 százalékot (11 százalék személyi jövedelemadót és 4 százalék nyugdíjjárulékot), a munkaadó 20 százalékot (11 százalék egészségbiztosítási járulékot, 8 százalék nyugdíjbiztosítási járulékot, 1 százalék egészségügyi hozzájárulást) fizet majd.
Miután a kedvezményezettek köre a törvénytervezet parlamenti jóváhagyásakor válik véglegessé, előfordulhat, hogy az időközben az eredeti felsorolásból kirostálódott jelmez- és díszlettervezőket ismét a kivételezettek közé emelik. Hasonló elbánásra számíthatnak a dramaturgok is, de reménykedhetnek még a segédszínészek, segédrendezők, továbbá a vendéglátóhelyi zenészek is. Utóbbiaknak azonban mindenképpen érdemes ekhós létük alatt is ügyelniük, nehogy nyolc napon túl gyógyuló, vagy annál komolyabb sérüléseket szerezzenek, mondjuk egy kiadós kocsmai verekedésben. Az ekhózott jövedelem után ugyanis a munkavállalók nem jogosultak táppénzre…
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
