Korábbi munkahelyének irodanyitó kampányát egyik bankvezetőnk – aki azóta természetesen már egy másik pénzintézetben dolgozik – így kommentálta: „Most újranyitják azokat a fiókokat, amelyeket velem bezárattak.” A jelenség nem bankfüggő; miközben a kilencvenes évek végén mindenki arra számított, hogy az elektronikus bankolás feleslegessé teszi a nagy fiókhálózatokat, az új évezredben megfordult a trend: a lakossági és kisvállalkozói szektor irányában elköteleződő pénzintézetek sorra jelentik be hálózatuk megerősítését. Ennek oka elsősorban nem az, hogy a bankok csalatkoztak az elektronikus csatornákban. A GKI Gazdaságkutató Rt. és a T-Mobile rendszeres felmérése szerint 2005 márciusának végén 520 ezer lakossági és 83 ezer vállalati ügyfél rendelkezett internetbanki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéssel, ami a lakossági szegmensben éves szinten 44, a vállalati ügyfeleknél 50 százalékos emelkedést jelez.
Miért tehát a hirtelen fordulat? Az okot abban kell keresnünk, hogy a bankok elsősorban nem a számlavezetésen és az ahhoz tartozó – az esetek többségében szerény mértékű – tranzakciókon akarnak keresni, hanem a hitelezésen. Márpedig a kölcsönigényléshez ma még elengedhetetlen a személyes eljárás. Ha pedig egy, a hitelboomot meglovagolni szándékozó pénzintézet nincs elérhető közelségben, akkor hangzatos reklámja legfeljebb annyit ér, hogy potenciális ügyfele bátrabban megy be a hozzá közelebb eső konkurenshez, gondolván: annyival azért nem lehet rosszabb annak ajánlata sem.
 |
|
SPEKULÁNSOK HÁLÓJÁBAN. A fióknyitási láz méreteire jellemző: ma már az óvatos becslések is arról szólnak, hogy ötödével nő majd a bankfiókok száma a következő két-három évben. Lesznek olyan, eddig sem elhanyagolható jelenlétű hitelintézetek – Budapest Bank, Raiffeisen, HVB -, amelyek saját hálózatukat több mint megkétszerezik. A kihívást mindennél jobban jellemzi, hogy a 437 értékesítési helyével abszolút piacvezető OTP és a 160 kirendeltséggel rendelkező K&H Bank mellett az Erste is 160 ponton szeretné fogadni 2007 végére az ügyfeleket (lásd a táblázatot a 60. oldalon). A kisebb, de Magyarországon továbbra is üzletelni kívánó bankok a nagyok szorításában szintén rákényszerülnek a megújhodásra: a kis- és középvállalkozásokért harcba szálló Commerzbank 10 kirendeltség megnyitásáról határozott, s a hasonló szegmensben küzdő Volksbank 50 egységes hálózatának elérése is a közeljövő ígérete.
Lassan tehát benépesülnek a vidéki kisvárosok főterei: a látogató a templom ajtajából körülnézve a mainál is több pénzintézeti logót pillanthat meg. Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója a közelmúltban úgy nyilatkozott, már kijelölték a 2006 végéig 120 egységre felfejlesztendő bankhálózatuk potenciális helyszíneit, a konkrét nyitásokról azonban a megvalósulásig nem kívánnak beszámolni. Ennek jó oka van; amint ugyanis a potenciális ingatlaneladók megszagolják, hogy tárgyalópartnerük egy banknak keres telephelyet, háromszorosára-négyszeresére emelik az üzlethelyiség árát.
A gazdaságossági kérdés már a fiók helyének kiválasztásánál döntő, nem véletlen, hogy a bankok minden mást is igen keményen fognak a hálózatbővítéskor. Ma már a múlté a régi, patinás bankfiók. A modern fiókok immár egyértelműen értékesítési pontok, 3-5 fős személyzettel, miközben a háttértevékenységet (back office) minimum regionális, de nem egy esetben teljesen központosított háttérintézmények biztosítják. Tátrai Bernadett, az Erste lakossági divíziójának vezetője szerint a bank által nyitandó új – döntően bevásárlóközpontokban helyet kapó – kirendeltségek jelentős része készpénzforgalmat nem is bonyolít majd le. Ez érthető, hiszen egy-egy ilyen hitelcentrum létrehozása 15-20 millió forintból „megúszható”, miközben egy „normális”, pénztárral is rendelkező fiók kialakítását nem lehet 50 millió forintnál kevesebből kihozni.
A fentiek jól mutatják, hogy az összességében 30-40 milliárd forintos költségvonzatú hálózati terjeszkedés érzékenyen érinti a pénzintézetek jövedelmezőségét is. Így érthető, ha a tulajdonosok nem egy esetben a korábban szokásosnál lényegesen rövidebb intervallumot adtak meg a bankvezetőknek arra, hogy az érintett fiókok „kitermeljék” a beruházási költségeiket. Az egyik bank vezetője kissé gondterhelten mondta el egy vitán: a tulajdonosi elvárás az, hogy a legtöbb újonnan nyitott egység négy éven belül visszahozza a létesítés költségeit, ami sok esetben emberfeletti teljesítményt kíván. Egy-egy fiók esetében legalább másfél év kell ugyanis ahhoz, hogy eldőljön: érdemes volt-e egyáltalán az adott ügyfélkör elérését külön kirendeltséggel támogatni. A gombamód szaporodó versenytársak pedig tovább hosszabbítják a megtérülési időt.
 |
|
Két véglet között
Még van hová fejlődnie a hazai bankszektornak- indokolják a fióképítési lázat a pénzintézetek. Magyarországon a polgároknak alig több mint fele rendelkezik bankszámlával, ami még régiós szinten is csak a középmezőnybe helyezi Magyarországot, a szinte teljesen „bankosodott” Ausztriához és Németországhoz képest pedig a lemaradás hatalmas. A fiókosodásnak ugyanakkor van hátrányos oldala is: a sógorok jelenleg a „túlbankosodás” miatt szenvednek. Nyugati szomszédunknál egy bankfiókra átlagosan 1500 lakos jut, amelyből a jövőben már nem lehet igazán rentábilissá tenni a banküzemet. Az itteni bankoknak az is gondot okozhat, hogy az átlagos magyar a nyugat-európai gyakorlattal összevetve ma még sokkal kevésbé használja a pénzintézetét. Így viszont az egy ügyféltől nyerhető bevétel messze alacsonyabb, mint Hegyeshalmon túl, ami ugye ismét csak növeli a kérdéseket hálózatbővítés ügyben. |
|
|
|
|
ÖSSZEFOGÁSI KÉNYSZER. Az egymás torkát mind több helyen szorongató kereskedelmi bankok terjeszkedésükkel egyre több gondot okoznak a takarékszövetkezeti szektornak is. Az ország legkiterjedtebb fiókhálózatával bíró takarékoknak persze nem attól kell tartaniuk, hogy a falvakban találnak versenytársra – az integrált takarékszövetkezetek 1650 fiókja közül 1100 olyan településen van, ahol nincs másik pénzügyi szolgáltató -, sokkal komolyabb gond számukra, hogy azokon a településeken kapnak mind több vetélytársat, amelyeknek jövedelmezőségüket köszönhetik. Kiss Endre, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke a bankadó bevezetése kapcsán joggal érvelt azzal a szektor – legalább részleges – mentesítése mellett, hogy a kistelepüléseken a takarékok mintegy közszolgálati jelleggel vállalják a veszteséges banküzemeltetést.
Valamit lépni kell – mérték fel az OTSZ-nél, s a jelek szerint a vészhelyzet régóta nem látott egységbe kovácsolta az integrált takarékokat. Az immár a többségi tulajdonukba került Takarékbank szervezésével ugyanis ősztől összehangolt akciókba kezdenek. Októbertől várható a hálózat egészében egységesen kínált személyi hitel bevezetése, s még az év végéig azonos díjazású megtakarítási termék- és számlacsomagok is megjelennek a kínálatukban. „A cél az, hogy az egységes kondíciókkal a takarékok ajánlatai összevethetőek legyenek a versenytárs kereskedelmi bankokéval” – érvel Csicsáky Péter, a Takarékbank vezérigazgatója. Ez a verseny bizonyos szegmensekben vélhetően kényelmetlenséget okoz majd a bankoknak: a takarékszövetkezetek elszórtan egyelőre versenyképes betétajánlatokkal és – döntően vállalkozói – számladíjakkal rendelkeznek, igaz, hiteloldalon eddig ismert egyedi ajánlataik általában drágábbak, mint a vetélytárs pénzintézeteké.
Az OTSZ és a Takarékbank az egységes termékeket közös reklámkampánnyal szeretné kapósabbá tenni, ami újdonságnak számít. Annak ellenére is várható belőle haszon, ha tudjuk, az erre a célra szánt pár százmilliós reklámbüdzsé eltörpül a nagybankok költése mellett: a TNS Media Intelligence által napokban közzétett jelentés szerint a bankok az első félévben 64 százalékkal, listaáron 14,4 milliárd forintra növelték az addig sem lebecsülendő reklámköltésüket.
