A kivételes, az acélnál ötször nagyobb szakítószilárdságú pókselymet régóta irigyli az emberiség a természettől. A kutatók folyamatosan próbálkoznak mesterséges előállításával, és bár laborban mindez már sikerült is, az ipari felhasználásra még várni kell. Amerikai biológusok új felfedezése most ez utóbbiban segíthet: az eredmény ugyan nem oldja meg a nagy mennyiségű gyártás nehézségeit, de ösztönözheti a tömegtermelés módszereinek kifejlesztését.
Pókfonal. Ötször szilárdabb az acélnál.
A University of California tudósainak sikerült feltérképezniük a pókok világában legerősebbnek megismert pókfonalat, a peték beburkolására használt szálakat alkotó fehérjéket kódoló géneket. Így lehetővé vált, hogy génmódosított baktériumokban, vagy állati sejttenyészetekben termeljék e hihetetlenül erős proteint, amelyből nemcsak rendkívül ellenálló szöveteket és tartós köteleket, hanem a sebészeti varratokhoz használható szálakat is készíthetnek majd.
A különböző pókfajok potrohában található, a fehérjeszálakat kiválasztó selyemmirigynek több típusa is van. Ezek eltérő feladatokat látnak el: más selyem szolgál a háló keretének alapjául, annak belső szerkezeteként, és más a zsákmány bebugyolálására vagy a peték befedésére. A szálak mind más feladat ellátására alkalmasak: a háló belsejét alkotók például ragacsosak és elasztikusak, míg a külsőknek inkább a teherbírásuk jó.
A nőstény pókok által termelt speciális védőfonal pedig egyenesen unikumnak számít. Az utódokat óvó selyemgubó anyagának tartósnak kell lennie, ezért ellen kell állnia a szélsőségesen hideg vagy meleg környezetnek, ráadásul a ragadozóktól, a parazitáktól és mikroorganizmusoktól is védenie kell a petéket. A kutatók szerint ezek a jellegzetességek indokolják, hogy e fonaltípus tömeggyártását megoldják – a most elemzett gének ebben segíthetnek.
