Jóllehet, az idén már több tucat szupernóvát fedeztek fel a csillagászok, nemrég mégis egy 1979-ben megfigyelt csillagrobbanás maradványa került újra figyelmük középpontjába. Az SN 1979C nevű most azzal lepte meg az Európai Űrkutatási Hivatal kutatóit, hogy – ellentétben az eddig ismert nóvákkal – nem csökkent röntgensugárzásának intenzitása az elmúlt évtizedek alatt.
Amikor egy csillag nukleáris üzemanyaga elfogy, az égitest magja a gravitációs erő hatására először összehúzódik, majd egy robbanás kíséretében a csillag eredeti tömegének jelentős része kilökődik a világűrbe. Egy szupernóva ilyenkor fényesebb lehet, mint egy egész galaxis, ezért a közeli csillagrendszerekben bekövetkező hatalmas robbanások gyakran amatőr távcsövekkel is megfigyelhetők. Tíz nappal az esemény után azonban a szupernóvák fényessége rendszerint a felére esik vissza – nem csak a látható fény tartományában, hanem minden hullámhosszon -, majd tovább csökken.
A renegát szupernóva látható fénye a várakozásoknak megfelelően több százszor gyengébbre változott, így ma már alig kivehető kis távcsövekkel. Az XMM-Newton űrobszervatórium röntgenfelvételein viszont jól látszik, hogy a tavaszi égbolton, a Bereniké haja nevű csillagképben található tünemény röntgensugárzása nem csökkent.
A kutatók szerint elképzelhető, hogy a korábban még az ép csillag által keltett napszél – az égitestet nagy sebességgel elhagyó töltött részecskék – jelentős sűrűsége miatt sugároz továbbra is ilyen erősen a maradvány. Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy a felvételek segítségével a tudósok a csillag életének egy 16 ezer év hosszú szakaszát tanulmányozhatják, benne a robbanás előtti és a robbanás utáni időszakkal.