A világ egyik legnagyobb spam-küldőjének tartott Scott Richter és a honlapján magát a leggyorsabban növekvő online marketing vállalatnak hirdető OptInRealBig.com nevű cége ellen 2003 decemberében nyújtott be jogi keresetet a Microsoft. A „spamkirálynak” titulált Richter nem ismerte el a vádakat, ugyanakkor elfogadta azt az egyezséget, amelynek keretén belül vállalja, hogy cégének működése a továbbiakban teljes mértékben megfelel majd a spam-ellenes törvényeknek, valamint 7 millió dollárt fizet az ellene fellépő szoftveróriásnak. A kereset benyújtása óta – Richter nyilatkozata szerint – már jelentősen megváltozott az OptInRealBig.com email-küldési politikája. Ennek jele az is, hogy Richter már egy hónapja nem szerepel a Spamhaus nevű szervezet feketelistáján.
A Microsoft az összegből 5 millió dollárt arra fordít, hogy az internet biztonságosabb legyen: egyebek közt iparági szövetségek létrehozására, bűnüldöző szervek segítésére, valamint új technológiák kifejlesztésére költ. További 1 millió dollárral pedig közösségi házakat támogat New York államban: az adomány célja az, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek nagyobb
körben férjenek majd hozzá számítógépekhez.