 |
 |
| Csányi Sándor. Tíz éve az élen. |
Hatvanötszörös áremelkedés tíz év alatt? Ez még hiperinflációs környezetben is szép teljesítménynek számítana, ilyen viszont a közelmúltban nem volt Magyarországon. Pedig a példa hazai, s annak a cégnek a nevéhez fűződik, amely nélkül ma nemhogy 20 ezres BUX nem lenne, de 10 ezres is alig. Kereken tíz évvel ezelőtt vezették be ugyanis – nem túl nagy érdeklődés mellett – a tőzsdére az OTP papírjait. Azokat a részvényeket, amelyek nem csak itthon és nem csak a régióban, hanem Európában is szinte egyedülálló tőzsdei karriert futottak be, követve a bank elképesztő fejlődését.
A megelőző, sorban állós részvényjegyzésekhez képest meglehetősen könnyen hozzá lehetett jutni az 1995-ös kánikulai napokban az OTP-papírokhoz. Pedig a kisbefektetők még 10 százalék kedvezményt is kaptak, hogy az 1200 forintos kibocsátási árnál alacsonyabban juthassanak a részvényhez. Az a nyár viszont minden volt a kibocsátás szempontjából, csak ideális nem. Néhány hónappal túl a Bokros-csomagon, a forint leértékelésén, és 15 hónappal túl az első igazi tőzsdelufi kipukkanásán – nem csoda, hogy nem törték magukat a befektetők a papírért.
Az OTP-t ugyan konszolidálni nem kellett, de a tőzsdére menetelt megelőző években háromszor segítette a talpon maradásban, majd a versenyképesség megőrzésében tulajdonosa, az állam: közel 7 milliárd forintos követelésállomány-csere, 5 milliárdos alárendelt kölcsöntőke, majd 1994-ben ugyanilyen mértékű tőkeemelés az informatikai rendszer fejlesztésére. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató neve akkor még nem volt varázsszó. Azt viszont mindenki tudta, hogy érkezése után lecserélődött a bankvezetés háromnegyede, és hogy lazán levágott a betéti kamatokból 10 százalékpontot. Megtehette, hiszen a lakossági piacon akkor még nem volt vetélytársa, a konkurensek üzleti ügyekből éltek.
Az OTP árfolyama a tőzsdei bevezetés után szinte minden nap esett, néhány hét után benézett 1000 forint alá, s ott is maradt az év végéig. Aztán viszont jött 1996 és az árrobbanás, a budapesti tőzsde rákerülése a befektetői térképre. Ekkor még szinte senki sem gondolta, hogy az áremelkedés tartós marad. Jött az orosz válság, bukott az egész bankrendszer, de az OTP még ekkor is nőtt. Mindenki azt találgatta, hogy mikor lesz vége a növekedési sztorinak, de szinte senki sem nyert: eltelt tíz év, és még mindig nő profit, s vele együtt az árfolyam. Egyetlenegy év sem akadt az elmúlt tíz esztendő során, amikor akár a profit, akár az év végi tőzsdei kurzus elmaradt volna az előző esztendeitől, ami példátlannak nevezhető.
 |
A tőzsde környékén évekig azt csodálták, hogy a versenytársakhoz képest általában jóval alacsonyabb betéti kamat, illetve a legendásan hosszú sorban állás sem tántorítja el a banktól az ügyfeleket. „Ügyfél ne legyél, de vedd a részvényét” – hangzott sokáig a jó tanács az OTP-vel kapcsolatban, a mondat eleje azonban az utóbbi években már elkopni látszott. A bank felvette a kesztyűt, és megcélozta az európai színvonalú szolgáltatást. Racionalizált, leépített, nőtt magától is, aztán pedig jött az ajándék az Orbán-kormánytól, a támogatott lakáshitelezés. Az, hogy ennek feltételeit erősen az OTP érdekei alapján alakították ki (miközben a bank nem egy bukott politikust fogadott be, inkább a jobboldalról), sokféle pletykára adott okot. A részvényesek persze nem morogtak. Annak is inkább csak örülhettek, hogy az ország egyensúlyi helyzete felborulni látszott, a jegybank pedig bevezette a magas kamat politikáját, megvédendő a forintot egy esetleges támadástól. A táguló kamatmarzs okán szárnyaló banki profitból a Gyurcsány-kormány különadó formájában lecsippentett ugyan egy kicsit, de ekkorra már a sorra becserkészett külföldi leánybankok is elkezdték hozni a profitot. Csányi Sándor szerint talán kissé későn kezdték a terjeszkedést, elemzők pedig úgy vélik, hasonló volt a helyzet 2003-ban a devizahitel-piacra történő belépéssel is. A számok azonban így is magukért beszélnek. Az új évezred elején a bank 70 milliárdos eredményt és 2870 milliárdos mérlegfőösszeget irányzott előre 2005-re, ebből tavalyig lett 126 milliárdos profit és 4200 milliárdot közelítő mérlegfőösszeg.
Mára a visszaeső kamatszint közepette és a bőkezű lakáshitel-támogatás megszűntével egyre inkább a külföldi leánybankok szerepe értékelődik fel. Ahogy azonban az OTP árfolyamát az égbe húzta a feltörekvő piacok iránti befektetői vonzalom, csillagászati árakat kell már fizetni a lehetséges célpontokért is. Romániában például az állam igen jól járt, hogy három éve nem adta oda az OTP-nek a BCR-t, most sokszoros áron adhatják el. Az OTP a CEC nevű bankkal próbál vigasztalódni, s bizonyára vesz majd valamit Törökországban, Ukrajnában és Szerbiában is. A megtérülés azonban jóval lassabb lehet, mint az eddigi szerzeményeknél. Közben a verseny itthon is erősebb, egyre rosszabb adósoknak is adnak hitelt a bankok. Nem látszik tehát könnyűnek a közeljövő, persze sokszor volt már így, és az OTP mindig mindenből jól tudott kikeveredni.
 |
Csányi Sándor már 2002-ben azt mondta, el tudja képzelni az életét máshol is. Azt is nyilatkozta, hogy a banknak nem feltétlen tesz jót, ha ő előbújik a háttérből. Ma már rendszeresen szerepel, és sokan politikai ambícióit, valamint a bankon belüli utódlás kérdését latolgatják. Az OTP az egyetlen bank, amelyet annak idején – állítólag ezt is a posztját bebiztosító Csányi nyomására – nem adtak el szakmai befektetőnek, hanem pénzügyi invesztorok kezébe került.
A következő tíz év kapcsán az elemzők azt tartják a legfontosabb kérdésnek, hogy mikorra készül el végleg fő művével a bankvezér. A nyugati terjeszkedéshez általa elvárt egymilliárd eurós nyereség ugyan még nincs meg, de a jó szimatúak már a közeljövőben bejelentést sejtenek. A világ bankrendszerében közben halmozódik a pénz, s az OTP is felvásárlási célpontnak számít. De csak akkor, ha a menedzsment és személyesen Csányi Sándor is így gondolja, s hajlandó a kiszállásra. Addig viszont még lehet a részvényeseknek pár jó évük.
