Olyan magánszemélyek vehetik majd igénybe az ekhót, akik legalább a minimálbér erejéig munkaviszonnyal rendelkeznek – tartalmazza a héten az érintett tárcák és érdekképviseleti szervek egyeztetése nyomán született megállapodás. Elfogadták azt is, hogy 10 millió forint bevételig lehet majd alkalmazni az ekhót (vagyis a minimálbér éves összege és a 10 millió forintot meg nem haladó éves összbevétel különbsége adja majd a közteherviselési hozzájárulás kiszámításának alapját). A különbözeti összeg után az ekho alanya 15 százalék, a munkáltató 20 százalékos átalányt fizet majd, ami szintén elfogadható a tárcáknak és az érdekképviseleteknek egyaránt. A munkaadó által fizetett adó a következőképpen áll össze: 11 százalék folyik be majd az Egészségbiztosítási Alapba, 1 százalékos lesz a tételes egészségügyi hozzájárulás, 8 százalék pedig a nyugdíjbiztosítást fedezi majd. A 15 százalékos munkavállaló által fizetendő rész 11 százalékos személyi jövedelemadóból és 4 százalékos nyugdíjjárulékból áll majd össze.
Az ekhót új törvényben fogják szabályozni, azonban a bevonható szakmák kérdésében még nem alakult ki teljes egyetértés. Csizmár Gábor munkaügyi miniszter elmondása szerint nem a szakmai javaslatban is szereplő 21 szakterület számával van gondjuk, hanem arra törekednek, hogy azonos sajátosságok szerint rendszerezzék az ekho hatálya alá bevonható szakmákat.
