Júliustól visszaállt az uniós csatlakozás előtti rend, újból a vámhatóság veti ki és szedi be az általános forgalmi adót a harmadik, EU-n kívüli országokból érkező import után. A jelentős külkereskedelmi forgalmat lebonyolító, megbízható vámadósnak minősülő cégek mentesültek a szigorúbb vámeljárás visszaállítása alól. Ők június közepéig jelentkezhettek az önadózói körbe.
Az engedélyt a vám- és pénzügyőrség csak azoknak adta ki, akik teljesítették a kritériumokat, például a cégnek legalább egy évvel a kérelem beadása előtt már működnie kellett. Néhány vállalkozás azonban sérelmezte ezt, mondván, bár ennek a feltételnek nem felelnek meg, az összes többinek igen, így nem indokolt, ha nekik nem adják meg a lehetőséget. A Pénzügyminisztérium elfogadta az érveket, és ennek megfelelően módosította az áfatörvényt.
A módosított jogszabály értelmében augusztus 8-ig benyújthatják kérelmüket azok a nagy forgalmat lebonyolító cégek, amelyeket az adóhatóság 2004-ben vett nyilvántartásba. A 2004. május elseje előtt bejegyzett cégeknek az export- és a közösségen belüli termékértékesítés összesített adóalapjának el kell érnie a belföldi értékesítés adóalapjának 67 százalékát, de legalább 6,6 milliárd forintot, vagy ha nincs belföldi értékesítés, 13,3 milliárdot. A május elseje után bejegyzett cégek esetén 3,3, illetve 6,6 milliárd forint a két kritikus adat.
Alig néhány vállalatot érint a lehetőség, közülük mostanáig négyen jelentkeztek, a Nokia és az Elcoteq már meg is kapták az engedélyt – tudta meg a VPOP-tól a Világgazdaság.
Az importáfa szempontjából nem jelentéktelen az önadózói kör. Bár számuk töredéke a hazai vállalkozókénak, az általuk befizetett importáfa értéke az összes több mint 90 százalékát teszi ki: 780 milliárdból 740-750 milliárd forintot.