Gazdaság

Gyurcsány: ki kell használni a lehetőségeket

Politikai alapú távolságtartás helyett Magyarországnak ki kell használnia azokat a gazdasági előnyöket, amelyeket az egykori szocialista, illetve a távol-keleti országok fejlődése jelent a magyar vállalkozók számára a kormányfő szerint.

Gyurcsány Ferenc a közszolgálati rádióban sugárzott interjújában elmondta, hogy „Kínába nem azért kell menni, merthogy valamilyen módon viszonyunk kell hogy legyen a politikai rendszerhez, hanem azért mert Kína a Föld, a globális világ egyik legbefolyásosabb gazdasága és még inkább az lesz”.

Magyarország és Oroszország gazdasági kapcsolataira utalva a hivatalos indonéziai látogatáson tartózkodó kormányfő azt mondta: kérdezzék meg a szabolcsi almatermelőket, „szabad-e az üzleti kapcsolatban kiindulni politikából”. Mikor teszünk jót Magyarországnak: ha távoli vidékekkel politikai okokból távolságot tartunk, vagy kihasználjuk azt, hogy fejlődésük lehetőséget teremt Magyarországnak, a magyar vállalkozóknak? – tette fel a kérdést a kormányfő.

Elmondta, butának tartja azt a politikát, amelyik nem az előnyökre épít, hanem megpróbál „valamilyen népnevelő felsőbbséggel távolságot tartani” az említett országoktól. A miniszterelnök szerint az elmúlt időben Magyarországon többet foglalkoztak a politikával, mint a „gazdasági fejlődés dolgaival”. Nem az a kérdés mi történik bal- és jobboldalon, az a kérdés, hogy a régióban megelőzzük-e Szlovákiát, a Cseh Köztársaságot vagy Lengyelországot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik