Hozamot a kirakatba, költséget az irattárba – sok pénzügyi szolgáltató vallja még ma is azt az idejétmúlt elvet, aminek következtében gyakran még a gazdasági ügyekben járatos befektetőket is cserbenhagyja tájékozódási képességük. Így járt az az okleveles közgazdász végzettségű tanácsadó is, aki néhány éve olyan megtakarítási formák közül választott ki egyet – pusztán a konstrukció korábbi hozamszámai alapján -, amely, megítélése szerint, élete alkonyán segítségére lehet jóléte szinten tartásában. „Hogy a költségek is mérvadóak lehetnek? Ki gondolná, amikor vagyonarányosan csak fél százalékokról esik szó” – tárja szét a karját az után, hogy hosszas hezitálást követően úgy döntött: másik szolgáltatóhoz nyergel át, vállalva az ezzel járó adminisztratív hercehurcát, no meg a „hűtlenség” forintban is kifejezett árát.
Épülő bankfiók kirakata. Néha a működő szolgáltatók sem mutatnak sokkal többet.
Hosszú távon már a költségek viszonylag kis eltérései is drasztikus különbségeket okozhatnak egy befektetés hozamában. Becslések szerint 1 százaléknyi – vagyonarányosan kifejezett – pótlólagos díj 25-30 év alatt akár 10 százalékot is meghaladó veszteséget okozhat, de a különbségek már néhány esztendő után is kimutathatóak. Ezért érdemes az apró betűs részeket is figyelmesen átböngészni egy-egy konstrukciónál, elkerülendő, hogy például nyugdíjpénztári befizetéseinkkel részben az adott pénzügyi szolgáltató egyéb tevékenységeit finanszírozzuk. Saját portfólióik esetében ugyanis a pénzügyi csoportok – miként az a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) év eleji vizsgálatának tanulságait összefoglaló, lapunk birtokába jutott dokumentumból kiderül – gyakran alkalmaznak a piaci szintet (sőt, a vagyonarányosan 1 százalékot) meghaladó vagyonkezelési díjat, ami fölöttébb sajátos jövedelemtranszferre ad lehetőséget. A befektetés-kezelési tevékenységet górcső alá vevő felügyelet szakemberei másfél tucat szolgáltatóhoz – hitelintézethez, biztosítóhoz és befektetési alapkezelőhöz – szálltak ki az ellenőrzés során. A többhetes vizsgálat célja az volt, hogy az eltérő intézménytípusok és jogszabályi keretek között folytatott, de tartalmilag megegyező befektetés-kezelési tevékenység esetleges eltéréseit feltárják.
MINDENÉRT MEGFIZETNEK. A vizsgálatban szereplő társaságoknál a PSZÁF jellemzően – a vagyonra vetítve – 0,5 és 1,5 százalék között szóródó befektetési alapkezelési díjakat talált, míg a vagyonkezelésért 0,3-0,5 százalékos tarifákat számláztak ki a szolgáltatók. Ugyanakkor kisebb, illetőleg csoporttagokhoz tartozó portfóliók esetében a mutató gyakran szökött az 1 százalék fölötti tartományba. S itt jön be a jövedelemtranszfer: a pénzügyi csoport a kiemelkedő díjból származó többletbevétel egy részét számos esetben más címen – például működési költségek támogatásaként – visszajuttatja a „feladó” intézménynek. A PSZÁF szakemberei azt is megállapították, hogy azoknál a befektetés-kezelőknél, amelyek valamely pénzügyi csoport részeként működnek, a leginkább költséghatékonyan kezelhető körhöz tartozó ügyfelek díjazása több alkalommal is lényegesen meghaladta a többiek által fizetett tarifákat, azaz előbbiek finanszírozzák az utóbbi csoport „kedvezményét”. Mindez ellentmond a transzparencia elvének, ráadásul azok számára is rejtve marad, akik a magasabb cechet állják.
Mivel a befektetés-kezelők által menedzselt alapokra kibocsátott értékpapírok díjazására sincs egységes gyakorlat, egyes esetekben a cég ugyanazon tevékenységért kétszeresen is részesülhet díjban: részint vagyonkezelés, részint alapkezelés címén. Reménykeltő ezzel szemben az a megállapítás, miszerint a befektetés-kezelők az alapdíjakon és sikerdíjakon túl egyéb költségeiket nem terhelik a portfóliókra.
A vizsgálat eredményei arra is rávilágítanak, hogy e szervezetek sikerdíjaikat alapdíjra igyekeznek átváltani, ezáltal téve a tervezhetőbbé és kiegyensúlyozottabbá bevételeiket. A szakemberek nem egyszer tapasztalták, hogy a sikerdíj alapját képező többlethozam bázisa nem a szakmai benchmark volt, hanem azt a befektetés-kezelő eredményességétől teljességgel független pénzügyi mutatóhoz, leginkább az inflációhoz kötötték. Mindez kedvező pénz- és tőkepiaci környezetben oda vezethet, hogy a társaság akkor is jogot formálhat a sikerdíjra (ami az elért többlethozam 5-30 százaléka), ha a piaci átlag alatt teljesített.
 |
 |
|
HÉZAGOS TÁJÉKOZTATÁS. A PSZÁF bőven talált kivetnivalót az ellenőrzött intézmények ügyfél-tájékoztatási gyakorlatában is. Ez módját, formáját és mélységét tekintve egyaránt számottevő eltéréseket mutat szektoronként, ami megnehezíti az egymást helyettesítő termékek összehasonlítását. A felügyelet szabályozási igényként említi az információs keretek közös nevezőre hozását, egységesítését, követendő példaként hozva a befektetési alapokat, amelyeknél már megteremtődött a lehetőség a teljesítmények összevetésére.
Az egységesítést megnehezíti, hogy az intézmények eltérő módszereket vetnek be a hozamráták és a referenciahozamok kiszámításához az egyes portfóliótípusokra. Az ügyfél szintjén mindez úgy érzékelhető, hogy a számára összerakott tarka prospektusban várhatóan olyan mutatókat és ábrázolási technikákat talál majd, amelyek az adott terméket a lehető legjobb színben igyekeznek feltüntetni. A marketingfogások miatt gyakran válik hézagossá, homályossá a tájékoztató. A felügyelet szerint a heterogén gyakorlat a jogszabályi hiányosságokra, a hozamszámítás nem kellően egzakt, és nem egységes reguláira vezethető vissza. Ez a játékszabályokban szintén módosítást tesz szükségessé, kezdve a legfontosabb alapelvek – a legfrissebb piaci áron történő, bizonyos esetekben független szervezet által végzett értékelés – jogszabályi rögzítésétől a részletes, egyedi instrumentumokra vonatkozó számszerűsítési eljárások ajánlásként való rögzítéséig.
A felügyelet a befektetés-kezelési szektor koncentráltsága ellenére (a 18 elemű minta 10 legnagyobb portfóliójának értéke a vizsgált intézmények által kezelt összvagyon csaknem kétharmada volt) nem tart a díjak emelkedésétől, mi több, azok mérséklődésére számít.
