Maga a műbalhé az Oasis, tehát könnyen lehet, hogy nem ismered fel őket, ha nincs rajtuk álarc. Nem baj, így is szeretjük őket. Az Oasis olyan, mint egy preparátum, egy kitömött Beatles, de így is szeretjük őket. No meg azért is, mert a rock and rollt lefordították a legaktuálisabb társalgási nyelvre, amely nem más, mint a Beatles által használt szókincs ötvözése némi cockney-bunkósággal. No, és azért is szeretjük őket, mert sikerrel terjesztettek el a nagyvilágban olyan dalokat, mint a Rock ‘n’ Roll Star, a Supersonic, a Hello, a Wondewall, vagy éppen a Don’t Look Back in Anger.
A bunkóságuk megmaradt (gondoljunk csak Liam Galagher azon beszólására, amikor a konkurens Coldplay zenekar énekeséről, Chris Martinról azt mondta, hogy úgy néz ki, mint egy elcseszett földrajztanár), ugyanakkor nagy lánggal égett bennük a precizitás igénye: túlpolírozták az albumot, és semmi nem maradt meg az első lemezük, a Definitely Maybe karcos, piszkos hangzásából. Néha olyan érzésünk lehet, mintha egy unplugged-albumot hallgatnánk. De nem baj, így is szeretjük őket. És hogy miért? Mert Az Oasis maga az öntörvényű rock and roll. Bármikor képesek abbahagyni egy koncertet, ha a nézők között észrevesznek valakit, akinek nem tetszik a képe, vagy el se mennek a lekötött fellépésekre. Még szerencse, hogy kiváló zenészek, hogy a kilencvenes évek brit zenei forradalmának valóságos emblémái, mert így könnyebb elviselni az allűrjeiket.
Ígéretesen banális megoldások (Mucky Fingers, Lyla) is hallhatóak a Don’t Believe the Truth című lemezen, ugyanakkor olyan felvételek is helyet kaptak az albumon, amelyeket a Kárpát-medence első számú vurstli-rock csapata, a Republic is felvehetne a repertoárjába.
Viszont, ami jó, az jó: a lelket olyan számok tarthatják bennünk, mint a Turn up the Sun, a The Importance of Being Idle, vagy a Part of the Queue. Lényegében az utóbb felsorolt öt új felvétel arról árulkodik, hogy a Galagher-testvérek halmozzák az impozáns slágereket, ami ellen egy szavunk sem lehet, de néha azért rá lehetett volna lépni azokra a gitárpedálokra. Nem baj, mi így is szeretjük őket.
