Gazdaság

Célzott fájdalom

Úgynevezett energiafegyveren már régóta dolgoznak az amerikai védelmi minisztérium kutatói, így az ilyen, elektromágneses sugárzással fájdalmat okozó eszköz hamarosan a hadsereg arzenáljának része lehet. Az eredetileg tömegoszlatásra fejlesztett fegyvert most kisméretű változatban állították elő a Sandia National Laboratories mérnökei: a mikrohullámú csapásmérőt a nukleáris létesítmények őrzésére fejlesztett rendszerekben kívánják bevetni.


Célzott fájdalom 1

Az energiafegyver. Vészhelyzet esetére.

Az Active Denial Technology (ADT) nevű megoldás lényege, hogy felmelegíti a testet, és így elviselhetetlen fájdalmat okoz. A „lövés” a milliméter egyharmadának megfelelő mélységben hatol a bőrbe, ahol pillanatok alatt 45 Celsius-fokra hevíti a sejtek víztartalmát. Márpedig ez reflexszerű „elmozgást” vált ki, így a hatósugárba került személy elhagyja a besugárzott környezetet, vagyis elmenekül.

Az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma most sugárzó anyagokat alkalmazó részlegeinek védelmében alkalmazná a módszert. Ennek lényege, hogy vészhelyzet esetén ezekkel a vékony nyalábban is bevethető sugarakkal vonnának védőernyőt a stratégiai célpontok köré. A jelenleg fejlesztés alatt álló rendszer hatását kísérleti személyeken vizsgálják, és az eredmények szerint lehetséges olyan dózisban adagolni a hullámokat, hogy azok sem a bőr külső felszínen ne okozzanak maradandó károsodást, sem a belső szervekben, és úgy tűnik, hosszú távon sem károsítják a szervezetet. Egyedül a szem bizonyult sérülékenynek, ez az érzékszerv azonban komplexitása miatt egyébként is kevésbé ellenálló; az olyan hatások, amelyek a bőrt egyáltalán nem bántják, például egyes vegyszerek, a lézersugár vagy az ütések a szemet tönkre is tehetik.

Az új fegyver a már létező, járművekre szerelhető nagy teljesítményű változatokkal szemben hordozható méretű lenne, így riadó esetén gyorsan kiépíthető a biztonságot fokozó rendszer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik