Más világ
Magyarországon sincs más választása a húsiparosoknak, mint a szakosodás. Normális piaci körülmények között a költségcsökkentés kínálkozó útja, ha az egyik legköltségesebb és a termelési integrációt, valamint a környezetvédelmi és higiéniai beruházások miatt csillagászati összegeket emésztő állatvágást leállítják. A termeltetés azért is drága, mert a gazdák számára hónapokkal előre meg kell finanszírozni a hizlalás költségeit, hogy megfelelő minőségű élőállatot neveljenek, mindehhez ráadásul hatalmas felvásárlói apparátust kell fenntartani. Kényelmesebb, egyszerűbb, kisebb beruházással, befektetéssel jár a szakosodott nagy vágóhidakról rendelni a húst, de ezáltal kiszolgáltatottakká is válnak a feldolgozók a minőségi nyershús beszerzésénél.
A friss hús alapanyagot ugyanis nem lehet 400–500 kilométernél nagyobb távolságról szállítani, csak a fagyasztottat. Korlátozott lehetőség tehát az uniós beszerzés, az EU-s állatjóléti előírásokat feltehetően még hírből sem ismerő brazil, thai termelőktől származó, szinte dömpingáron érkező fagyasztott hús pedig csak egy bizonyos feldolgozott termékkör alapanyaga lehet. A saját termelői integráció és vágóhíd nélküli húsfeldolgozók helyzete azért is kockázatos, mert a hazai húspiac bajban van. Az EU-ban tilos közvetlenül támogatni az állattenyésztést, csak a gabonatermesztésen keresztül, de a földtörvény korlátozása miatt nem lehet termőföldje jogi személynek, például a szövetkezeti, állami gazdasági telepekből lett állattartó vállalkozásoknak. Tehát vagy drágán bérlik a földet, vagy másodkézből vehetik meg a takarmányt, amiből a legtöbbjük nem tud versenyképesen sertést hizlalni. A terméktanács hiába küldözget vészjeleket arról, hogy az 1989-ben számlált majdnem 10 millió sertés után immár alig 4 milliót találni az ólakban.
A szakemberek szerint a hazai ellátáshoz ugyan elég lenne 2 millió sertés is, de az exportra hajdan kiépített, évi 10 millió darabos feldolgozó-kapacitás kétharmada még működik. A kereslet ismét kilogrammonként 300 forint fölé tornázta az élősertés árát, így abból – a kereskedelmi láncok alacsony átvételi árai mellett – nehéz versenyképes árut előállítani. Az alapanyag 15 százalékát már importálják a húscégek, és még az idén további drasztikus visszaesés várható az uniós állatjóléti és környezetvédelmi előírásokat olykor önhibájukon kívül nem teljesítő állattartó telepek bezárásával.
Üstökösként robbant be áprilisban a húsbizniszbe két magánbefektető: Brazsák József és Csarodai János, akik az ismeretlenség homályából előlépve becslések szerint több mint tízmilliárd forintos ügylettel megvásárolták a piacvezető Pick Szeged kétharmadát. Gyorsan meggondolhatták magukat, mert a Pick-pakett vándorútja újabb fordulatot vett. A napokban a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó – a Pickben már eddig is kistulajdonos, de azt mégis irányító – Délhús erre a csomagra is nyilvános vételi ajánlatot tett. Az ajánlat tápot ad a pletykának, hogy a villámbefektetők csupán Csányi strómanjai voltak, akikkel a pénzember a hosszadalmasnak ígérkező engedélyeztetés, főleg a 10 milliárd forintos forgalmúnál nagyobb cégekre váró versenyhivatali fúziós engedélyezési eljárás előtt be akarta biztosítani magát.
Triumvirátus
Ha megköttetik az üzlet, és a Gazdasági Versenyhivatal is rámondja az áment, Magyarországon rendkívüli, 66–70 milliárd forint árbevételű húsipari konglomerátum születik, amely oszlopa lesz a dalmandi agrárcégekkel, a Csányi Pincészettel, az Új-Mizóval és az újonnan szerzett Soléval együtt az egyre jobban integrálódó Csányi-féle cégbirodalomnak. A hivatali hozzájárulás pedig várhatóan csak idő kérdése, hiszen – a húspiacot a baromfifélékkel együtt tekintve – nem is a legnagyobb feldolgozói csoport a dél-magyarországi kettős.
A másik nagy szereplő a Carnex-csoport, Mónos Péter hús- és baromfiipari birodalma, amelynek árbevétele a tulajdonos saját adatai szerint tavaly 140 milliárd forint volt, ebből a húsipari üzletág nyolc cégéé 52 milliárd, a baromfi üzletág kilenc cégéé 54,1 milliárd forint. A fennmaradó rész a kereskedelmi tevékenységből származik. (Csányi Sándor agrár-élelmiszeripari portfólióját viszont Új-Mizóstul, pincészettel, a baranyai agrártársaságokkal és a Soléval együtt már 160–180 milliárd forintosra taksálják a szakmában.)
A húsipar harmadik helyezettje a kiegészítő tevékenységeivel együtt mintegy 35–40 milliárd forintos összforgalmú R-KO-N- csoport, azaz Román Gyula birodalma. A triumvirátusé a hazai húsfeldolgozó kapacitás több mint 60 százaléka.
Mozgásban
Ám a Pick bekebelezésével kialakuló új rangsor sem tűnik stabilnak, az arányok még jócskán eltolódhatnak, mert a hús- és baromfiipari koncentrációnak még nincs vége. A folyamatot főleg az uniós csatlakozással változó alapanyagpiac és a kereskedelmi láncok növekvő hatalma élteti. Az EU-csatlakozással vége az állattenyésztés közvetlen támogatásának, miközben a piacnyitás, a fejlődő országokból érkező olcsó hús és a behozatalnak kedvező erős forint betett az állattartóknak, a csak hazai alapanyagra építő feldolgozóknak. A Hajdú-Bét Rt. felszámolása, majd a Bábolna Rt. végelszámolása, a múlt évet 41 milliárd forint árbevétel mellett már 3 milliárdos üzemi veszteséggel záró, piacvezető Pick Szeged-csoport gyors eróziója hihetetlen átrendeződéseket okozott. Viharos eladása után a Zalahús Rt. a vevőn, a RE-N Kft.-n keresztül egy offshore cég kezében landolt, s szinte azonnali fizetésképtelensége olyan gyanússá vált, hogy csődbűntett és sikkasztás gyanúja miatt a rendőrség eljárást indított a volt tulajdonos ellen.
Újabb koncentrációs hullámot indíthat, hogy a tulajdonos Hage a nehézségekkel küzdő Gyulai Húskombinátnál leállította a ráfizetéses sertésvágást, s elbocsátja az üzem dolgozóinak majdnem egyharmadát, 346 főt. Az ország kiváló természeti adottságai ellenére versenyképtelenné, bizonytalanná vált az alapanyaghelyzet, ami – a belső piac szerény méreteivel együtt – taszítja a külföldi befektetőket. Az importnál magasabb belső alapanyagárak és a kereskedelmi láncok egyre alacsonyabb átvételi árai mellett csodával határos a húsiparban nyereségesen gazdálkodni.
Bár az élelmiszeripar volt az első, ahol megkezdődött a magánosítás, más iparágakkal szemben csak ritkán kerültek külföldi tulajdonosokhoz a nagy húsfeldolgozók. Ilyen a Kométát működtető olasz Pedranzini család, illetve a kiskunfélegyházi óriásvágóhídját úgy-ahogy üzemeltető szintén olasz Pini család, vagy a prémium termékekre szakosodott osztrák–magyar vegyes vállalat, a Wiesbauer–Dunahús.
Osztozkodás
A húshelyzet rosszabbra fordulásából igyekeznek tőkét kovácsolni a távozóktól a cégeket ár alatt megkaparintó hazai befektetők. Gyakran sokkal rosszabb pénzügyi helyzetben, általában napi finanszírozási gondokkal küzdve, a megszerzett cég bevételeiből próbálják kitermelni a fejlesztéshez nélkülözhetetlen forintokat. Kivételnek számít a cégbirodalmát rendíthetetlenül építő Csányi Sándor, aki a távozó osztrák tulajdonostól vásárolta meg a Délhúst, amely utóbb vételi ajánlatot tett a Pick Szegedre. Borsot is tört ezzel a szalámigyártóban korábban 25,75 százalékos résztulajdonos Román Gyula orra alá, akinek Debreceni Hús Kft.-jébe 1 milliárd forintos tőkeinjekcióval éppen azért szállt be a Magyar Fejlesztési Bank, hogy meg tudja vásárolni a Pick Szeged Rt.-t, de a színfalak mögött zajló osztozkodás azzal zárult, hogy Román visszaadta – gyakorlatilag Csányinak adta át – a Pick-pakettet.
A pénz azonban nem fog sokáig a bankban pihenni, mert Román a piaci pletykák szerint eséllyel pályázhatna a Gyulai Húskombinát megszerzésére, ha ezt is el nem viszi az orra elől más. Például Mónos Péter, aki a háttérben már a Herz szalámigyár megvásárlásáról is tárgyalt, de az irreálisnak tartott 6,5 milliárd forintos vételár elvette a kedvét az akvizíciótól. Azt azonban nemcsak Mónos, hanem Kovács László, a Délhús vezérigazgatója és egyben a Pick elnök-vezérigazgatója is cáfolta a Figyelő kérdésére, hogy érdekelné a Gyulai Húskombinát, mondván, a társaság piaci súlya túlságosan lecsökkent. „A Herzet pedig már megvették” – mondta Kovács arra utalva, hogy Jámbor János, illetve a Formon Kft. lett a Herz tulajdonosa. Sokan ebben az ügyletben is Csányi holdudvarába tartozó befektetőt sejtenek, de a hivatalos információk szerint német befektető a vevő. Abban a két rivális, Mónos Péter és Kovács László is egy véleményen van, hogy most a meglévő cégbirodalom rendbetételével, konszolidációjával kell megbirkózniuk, új akvizíció nincs a láthatáron.
Elemzők mégis arra is számítanak, hogy nem lesz sokáig hosszú életű a hármas királyság. Mónos Péter birodalmának húsipari része, de akár Román Gyula teljes húsportfóliója is átkerülhet a Csányi- vagy a Mónos-művekhez. Korábban voltak arra utaló jelek, hogy Mónos inkább a baromfi vonalat erősítené, de ezt kereken cáfolta a Mónos-birodalom illetékese. A Zalahús régi tulajdonosa, Farkas Imre ugyan hírbe hozta Mónost, hogy a háttérben ő a Zalahús vevője, de ezt is cáfolta az üzletember. Az azóta elindult felszámolás befejeztével legfeljebb a Zalahús egyes eszközeire, elsősorban a hűtőházára pályázik majd, mert a Mónos-féle Zalabaromfinak tavaly titokzatos körülmények közepette leégett a hűtőháza.
A titok nyitja
Kérdés, hogy az itthon párját ritkító, monumentális Délhús–Pick terjeszkedésnek milyenek a piaci kilátásai. A márkatermékeivel világhírű Pick Szeged Rt.-re évek alatt sem akadt nagy multinacionális szakmai befektető. A cég átvilágítása után gyorsan távozott a Danish Krone, és a szegedi vizsgálódás után az amerikai Smithfield Foods is inkább Romániában, Temesváron vásárolta meg a Comtim húsipari csoportot. A nyugat-európai szupermarketekben a hasonló olasz és osztrák szalámi és kolbászözönben választékbővítő Délhús és Pick márkának elsősorban itthon kell helytállni, ami azt jelenti, hogy a prémium feldolgozott termékek mellett teljes szortimenttel kell jelen lenniük a piacon.
Csányi stratégiájába illik a sertésvágás újraindítása is, ami a biztos, friss alapanyagellátás érdekében egy ekkora csoport számára létkérdés. Kovács László meg is erősítette, hogy hamarosan beindítják a vágást Szegeden, és a szakosodás jegyében a szárazáru (szalámi, kolbász) készítés központja is a Tisza-parti városban lesz, míg a felvágottakat a Délhús gyártja majd. A két bázis teljes integrációja azonban nem érinti sem a márkákat, sem a cégeket, marad a Pick és marad a Délhús is. A jelek szerint a cél a vertikális integráció: a saját agrárcégekben hizlalt sertésből a saját üzemekben gyártott húsneműiért jó árat érhet el Csányi Sándor a kereskedőknél, különösen, ha megvalósul az a terve, amelyről a Délhús alsómocsoládi üzemavatóján a Dunántúli Naplónak beszélt: saját kereskedelmi láncot szerez.
