Gazdaság

A vártnál nagyobb a folyó fizetési mérleg hiánya

A folyó fizetési mérleg hiánya 1,497 milliárd euró volt az első negyedévben - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank előzetes adatként. Elemzők 1,43 milliárd eurós deficitre számítottak, míg az egy évvel korábbi hiány 1,308 milliárd euró volt.

Nőtt az adósság


Az idén március végén a jegybanki tartalékok értéke 13,4 milliárd eurót tett ki, a nemzetgazdaság bruttó adósságállománya 3,4 milliárd euróval 60,2 milliárd euróra nőtt az előző negyedévhez képest – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.

A folyó fizetési mérleg hiányának az előző negyedévhez képest bekövetkezett javulásában az áruk és szolgáltatások egyenlegének javulása játszotta a meghatározó szerepet: az áruforgalom hiánya az idén az első negyedévben 189 millió euró volt a tavalyi utolsó negyedéves 243 millió euró után – olvasható a közleményben.

A dokumentumból kiderül: a szolgáltatásokon belül az előző időszakhoz képest az idegenforgalom egyenlegének 2001 szeptembere óta tartó csökkenő trendje idén az első negyedévben megállt, a többlet 299 millió euró volt az egy évvel korábbi 116 millió euró után. Az újrabefektetett jövedelmekkel együtt a tulajdonosi részesedés formájában megvalósuló közvetlen tőkebefektetések értéke a magyar befektetők 489 millió euró külföldre irányuló tőkebefektetése, és a külföldi befektetők 881 millió euró Magyarországra történő tőkebefektetésének eredményeként alakult ki.

Az MNB felülvizsgálta a 2004 harmadik és negyedik negyedévi hiányt. Az új adatok szerint a folyó fizetési mérleg hiánya tavaly a harmadik negyedévben 1,85 milliárd euró volt, a negyedik negyedévben 1,707 milliárd eurót tett ki. Így a 2004. évi deficit 7,118 milliárd euró volt, szemben az előzetesen közölt 7,123 milliárd euróval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik